Ehhez a bejegyzéshez valami zen muzsika illene a legjobban, hogy átadja azt a tökéletes lelki békét, amit ez a mod sugároz. 🙂 Zsolt barátom nem bírt magával, és ebayen elkezdett licitálni erre a készülékre, ami most hozzám került. Ebből adódik, hogy sikeresen megnyerte a licitet (azt, hogy ennyi pénzért megérte-e, ne firtassuk. 😉 ).
Ami hozzám eljutott:
- készülék
- doboz
Nem sok mi? 😀 Viszont nagyon mutatós kis készülék!
Azt, hogy mennyire kelendő, jól jellemzi, hogy Zsolt is csak licitálni tudott rá, és nem boltban megvenni. És így is viszik, mint a cukrot. Ezt mondjuk nem is csodálom, nagyon egyben van a történet!
Amivel ez a készülék többet tud, mint más DNA-val szerelt elektronikájú társai:
- prémium kidolgozás az Art Deco stílusirányzat jegyében
- DNA30 elektronika, saját üdvözlőszöveggel
- egyszerűen, csőcserével megoldható az eltérő méretkódú akkumulátorok használata.
Amivel exkluzívabb, mint a piacon levő társai, az rögtön a bekapcsoláskor látszik: nem a gyári EVOLV DNA feliratot kapjuk a kijelzőn, hanem ZEN ZNA-t, illetve alatta a sorozatszámot. Igen, a sorozatszámot. Azt, ami egyébként a doboz hátulján lávő Not made in China! felirat alatt is, illetve az elektronika takarófedelén is szerepel.
A megmunkálásra nem lehet panasz. A menetek tökéletesen vannak kidolgozva. Sehol sorja, sehol egy elnyalt menet. A majom a csövön pedig pontosan a cső közepén található, nem ám csak úgy összevissza ráhajítva. Nice! Engem egyedül az élek, és a hegyek zavartak. A teljesítményállító gomboknak is olyan precíz éle volt, hogy kenyeret tudtam volna vágni velük.
Mindez persze megszokás kérdése. 18650-es csővel roppant jól ül az ember kezében, így már jobb volt számomra, mint a gyárival. A gyári csőbe amúgy is csak 18490-18500-as akksi fér, azt 22-24W-on kb 10 perc alatt nyakon csaptam, és esett rögtön 70-75%-ra az akku visszajelző.
Az 510 csatlakozó sajnos nem állítható. Ígért hozzá a gyártó egy apró kiegészítésként megvásárolható elemet, mellyel ez a probléma orvosolható, április 11-re ígérték a megjelenést.
Menüje nincs, használata borzasztó egyszerű. Amit tud, az a zsebzár, a kijelző kikapcsolása,kijelző irányultság beállítása, illetve a DNA30 elektronika óta a teljesítmény lock.
- prémium kidolgozás
- egyszerű, könnyen megtanulható működtetés
- a hozzá kapott gyári cső mérete, és az ahhoz passzoló akku kis üzemidőt eredményez
- 510 csatlakozó nem állítható
- élek, sarkok számomra kényelmetlenek
Tetszett, de vannak hibái.Értékelés
Kidolgozás
Szerelhetőség
Ár/érték arány
ÉRDEKES