E-cigi porlasztók, patronok kezdőknek

Az elektromos cigaretták világa töretlen fejlődésben van, hónapról hónapra jelennek meg újabb és újabb porlasztók mindenféle méretben, a cigiformájú akkukra tervezett apróságoktól kezdve a nagy felújítható kazánokig. Pár mondatban emlékezzük meg arról, honnan indult az egész, hátha jobban megértjük, miért tart a kutatás-fejlesztés arra, amerre tart.

Amikor Hon Lik megálmodta az elektromos cigarettát, úgy gondolta, hogy az egyedüli komoly fogyóeszköz a patron lesz, így azt tervezte meg a legkönnyebben eltávolíthatóra. Ehhez nyilván az kellett, hogy a kazán és a patron elválasztható legyen egymástól, emellett a villamos és mechanikai kapcsolat a porlasztó és az akku között létfontosságú.

Így jött létre az alant látható szerkezet.
A porlasztóba épített elektronika nem volt a legjobb ötlet, bár logikusan megmagyarázható: a megjelenésekor a li-ion technológia megbízhatósága ebben a méretben nem volt túl bíztató, az esetlegesen idő előtt (1-2 hónap volt a várható élettartam!) kidőlő aprócska cella cseréje a költségesebb elektronika nélkül jobb ötletnek tűnt. A porlasztót tisztíthatóra tervezték, 3-4 alkalommal “ki lehetett égetni”. Az oldalán található tűhegynyi lyukon bedugott vékony szerszámmal rövidre lehetett zárni a vákuumkapcsolót, így a készülék szívás nélkül izzított a felhasználó akarata szerint. Patron nélkül járatva a porlasztó hamar kiszáradt, majd az izzó fűtőszál leégette magáról a lerakódás nagyját. Fontos megjegyezni, hogy ezek a készülékek 100% PG üzemanyaggal dolgoztak és az ellenállásuk is 3 ohm környéki volt, így hatalmas gőzélményt nem adtak ugyan, de igen tartósan működtek, hisz nem voltak csúcsra járatva.
A cserélhető, illetve a jobb minőségű cellák megjelenésével egy időben jött az a lépés, hogy a vákuumkapcsoló az akkumulátor testébe került, illetve megjelentek a nyomógombos akkuk, csökkentve ezzel az előállítási költségeket, de az elv ugyanaz maradt: a patron vatelinnel kitömött tartályából fémszövet vezette a folyadékot a kerámiacsészében ücsörgő üvegszálas fűtőszálhoz, akárcsak a legelején.

A fémszövethidas kazán csak erős PG többlettel működött jól és a szipkatartály mérete szánalmasan kicsi volt. Sokan emiatt inkább csak 1-2 cseppet tettek közvetlen a kazánra és 3-4 slukkos időközönként újra cseppentettek, kihagyva a patront. Így született a drippelés, illetve innen származik a drip tip is, a nagy lyukú szipka, melynek a közepén keresztül lehetett szórni a cseppeket a kazánba.

Az ipar két újítással válaszolt a fémszövethidas kazán hibáira: az egyik a vatelines integrált patron volt, a másik a tankos kazán. Előbbivel a Kanger rajzolta fel magát a térképre a KR-808 képében, utóbbi a Joyetech újítása volt.
A vatelines patron, ismertebb nevén cartomizer egy testbe rendezte a két funkciót, szétválaszthatatlan egységet képez benne a folyadéktároló és a fűtőszál. Olcsón előállítható, egyszerű szerkezete okán hamar népszerű lett, de ennek is megvolt a maga hátránya – mivel a vatelin közvetlenül érintkezett a fűtőszállal, könnyen megégett, ha szárazra szívták, emellett csupán 8-10 alkalommal tölthető és az ízcsere teljesen kizárt. Létezik belőle függőleges és vízszintes fűtőszállal készült változat is, utóbbi kevésbé hajlamos a megégésre. Szerettük őket megfúrni és tankba zárni, főleg a két fűtőszálas verziókat. Ezt hívták DCT-nek, azaz dual coil tanknak. Ma már történelem…

A tankos kazán a vatelin hibáira akart választ adni. Részben sikerült, azonban újabb problémákat generált. Mivel a folyadék (hasonlóan az ősökhöz) a szipkapatronban foglalt helyet, a kapacitás terén itt sem volt jelentős előrelépés. A  kazánok szerkezete is olyan volt, mint a korai porlasztóké, kerámiacsésze, fémszövet puffer, fémház. A lényeges különbséget a folyadékellátás metódusa hordozta, a patronból egy fémtüskébe tömött levezetőszál továbbította a folyadékot a kazánhoz.

Szörcsögés, megfolyás, drága porlasztócsere. Utóbbin a cserélhető fejes tankkazán, az Ego-C próbált segíteni, de hamar kihalt ez a rendszer.

Egyszer aztán valaki úgy gondolta, hogy a drippelés élményfaktorához nagy mértékben hozzájárul az, hogy közel van a szánkhoz a fűtőszál. Nosza, tervezzünk felső fűtőszálas porlasztót!
A vatta a múlté, azzal nem fog menni, csináljunk hát egy tartályt és tegyünk a tetejébe egy kerámiacsészét, amiből két oldalt kilóg majd némi üvegszál kanóc, hogy folyamatos legyen a folyadék-ellátás. Így született meg a CE2, az első felső fűtőszálas patron.

Az ízei minden eddigit felülmúltak, a tankban szépen látszott, mennyi folyadékunk van még, olcsó is volt, ki is lehetett égetni tisztítás gyanánt, de nem volt tökéletes. A tömítések kezdetlegesek voltak, gyakran szivárgott és könnyen repedt. A töltéséhez injekciós tű kellett és a gravitáció itt is ellenünk dolgozott – ahogy ürült a tank, annál több volt a száraz, kaparós slukkok száma. Nagyjából 3 Ohm körüli ellenállása és a szűk levegőcső miatt torokhatásban nem jeleskedett a patron, TH vadászok és erős bagósok nem szerették. Ő volt az első clearomizer, azaz átlátszó testű integrált patron.

Néhány vadhajtástól eltekintve innen egyenes út vezetett az egyik legnépszerűbb és leggyakoribb integrált patronhoz, a Helix-hez, más néven a Halmizer-hez. CE4 néven is ismeretes és gyakorlatilag a CE2 hibáit feledtető eszközről van szó, mely nagyon hasonló, de mégis tök más.

A tömítések szépen tették a dolgukat, a szipka menetes lett és már nem kellett fecskendő a töltéshez, a műanyag héj vastag lett és ellenálló a fizikai behatásokkal szemben és sokkal mutatósabb is, mint az öreg CE2. A rövid kanócos verziót azonban döntögetni kellett, ha nem akartunk száraz és égett slukkot, emellett a tisztíthatósága sem volt 1000%-os. A hosszú kanócos pedig több problémát okozott, mint amennyit megoldani ígért, hiszen a kanóc leért ugyan a tank aljára, de mire felszívta a liquidet a fűtőszálig, azt biza ki kellett várni és minél kevesebb volt a tankban, annál inkább előjött a CE2 patronok rossz természete.

TIPP: A felső fűtőszálas patronok jellemzően felülről tölthetők, első használat előtt a szipka vagy a felső zárófedél kicsavarásával kinyitjuk a tartályt. A jelzett maximum szintig, vagy addig a magasságig töltjük, ahol a kanóc a középső fémcsővel találkozik. Első töltés után hagyjuk állni 20-30 percet, mielőtt az akkumulátorra tekerve használni kezdenénk!

A következő nagy újítás az alsó fűtőszál volt, aminek az alapötlete a felújítható tankos kazánoktól ered. A folyamatos folyadék-utánpótlást ebben az esetben nem gátolja, hanem segíti a gravitáció, a folyadék szivárgásának pedig az is gátat szab, hogy a tank elméletben légmentesen zárt. A dizájn lényege az, hogy folyadék csak a fűtőszálon, jobban mondva a rövidre nyesett üvegszál kanócon keresztül távozhat.

A T3 volt az első ilyen patron, ahol a teljes bázist cserélni lehetett, ha elfáradt a fűtőszál. Hogy olcsóbb legyen a gyártás és a felújítás, a szétszedhető bázis lett a következő lépés, immáron ki lehetett tekerni a fűtőbetétet a talpából. A tank innentől kezdve bármilyen formájú és szélességű lehetett, épült is az ötlet köré vagy 80-100 különféle patron.
Ezeknél már csak egy dologra kell figyelni, ami nem más, mint a “bagós reflex” leküzdése. Ezt a hagyományos cigarettával ellentétben hiába szívjuk erősebben és gyorsabban, nem fog több gőzt adni, ellenben szörcsögni azt igen. Alsó fűtőszálas patronnál csakis a lassú, hosszú, gyengéd slukk működik, minél gyengédebb, annál jobb az élmény. Ha erőltetjük, annyi folyadékot szippantunk be a porlasztófejbe, amennyit nem tud eldolgozni, szépen felgyűlik benne és szívószál lesz a levegőcsőből!

Jelentek meg további új fecskék is, jobbára az alsó fűtőszál ötletére építkezve. Ilyen például az Aspire BDC, ami ugyanazon elven működik, csak két fűtőszálat tartalmaz a cserélhető fej. A Kanger is tovább és tovább fejlesztgette az öltetet, megjelent a Protank 3, az Aerotank és Genitank széria, szintén dual fűtőszállal.

A Kanger fejeknél az üvegszál kis furatokon vagy réseken keresztül kapja a folyadékot, az Aspire jobban szereti vattával kombinálni, emiatt a Kanger inkább sűrűbb, az Aspire pedig inkább egyensúly levesekkel működik szebben. A felépítés nagyon hasonló, mindkét fejben egymás felett található a két tekercs.

TIPP: Első használat előtt a tartályt fejre állítjuk és eltávolítjuk az alját (bázis), amiben a porlasztófej ül. A tartályt a jelzésig, avagy a középső levegőcső – ahova egyébként nem önthetünk folyadékot! – magasságáig megtöltjük. Helyére csavarjuk a bázist, a patront visszafordítjuk szipkával felfelé. Az akkumulátorunkra csatlakoztatjuk és a tűzgomb megnyomása nélkül 15-20 alkalommal erősen rászívunk. Ezzel “bepumpáljuk” az első adag folyadékot a porlasztófejbe. A tűzgombot azért tilos ezen lépés közben nyomni, mert a száraz kanóc a porlasztófejben könnyen megpörkölődik és utána égett íz a jutalmunk a türelmetlenségért!

Nem sokkal a BDC porlasztók után az Aspire feltalálta a meleg vizet és kidobta a BVC fejeket a tankjaihoz, mely tulajdonképpen egy aprócska cartomizer, azaz vatelines integrált patron. A porlasztófej oldalán található lyukakon keresztül nedvesítjük a vattát minden slukkunkkal (mint anno a DCT tankoknál), ami egy függőleges fűtőszál köré van tekerve. Így nyúlunk vissza a gyökerekhez és ragadjuk ki a múltból azt, ami egykoron nem tűnt elég tartósnak, most azonban kapóra jöhet, hisz a vattás bélésű fejet nem lehet mosni és kiégetni, újat kell vennie a gőzlernek. A nép azonban örült, az új generáció, aki a cartomizeres tankok létezéséről sem tudott, úgy tekint ezekre a tankokra, mint valami hatalmas innovációra, ami minden eddigit a sutba dob. (Pedig ha tudnátok, mikkel kezdtünk mi annak idején, ti kis mázlisták… 🙂 )

Ezen a vonalon mocorog egy ideje mindenki. Az Aspire a BVC-vel és az Atlantis / Triton fejekkel (ami ugyanaz, csak szellősebb kivitelben), a Smoktech a Micro GDC tankjával ugrott fel ugyanerre a szekérre. Igaz, utóbbinál nagy ötlet az állítható folyadékellátás, hígabb leves esetén szűkíthető, sűrűbb liquid esetén nagyobbra nyitható az “etetőlyuk” a porlasztófejen található menetes palást elforgatásával. A VC X porlasztók esetén még nagyobb a variáció, van belőle single és dual vízszintes szerkezetű (X1 és X2), valamint függőleges, az Aspire elrendezéséhez hasonló porlasztófej az új felhőköpködő tankjukhoz. Tulajdonképpen az utóbbi dizájnt sok cég magáévá is tette, Az Eleaf Melo fejek és a később említésre kerülő Cubis / Ego AIO porlasztók is hasonló szerkezetűek.

TIPP: Nagyobb méretű, vattás porlasztófejek esetén az első használat előtt szintén szükséges az előnedvesítés és a korábban említett alsó fűtőszálas rendszerekhez hasonlóan a tank fejre állítása és a bázis lecsavarása az első lépés.  Mivel azonban ezeknél a fejeknél a felső nyílás kellően nagy és hozzáférünk porlasztófej belsejében található vattához, fentről 3-4 csepp liquidet cseppentsünk a tekercs körül futó fémhálóra és várjunk, amíg beissza. Ezt a lépést kell ismételgetni addig, amíg a fej oldalán látható lyukak száraz, fehér vattája el nem színeződik, át nem nedvesedik. Ha az oldalsó lyukakig leszivárgott a folyadék és már ott is rendesen átázott a fej, a lyukakra tegyünk még pár cseppet, majd pedig töltsük meg a tankot és az első használat előtt a biztonság kedvéért 3-5 erős szívással (tűzgomb nélkül) adjuk meg a folyadékáramlásnak a kezdő lökést.

Jelen irány szerint a jövő az alsó fűtőszálé. A legújabb tankok mind ilyen elrendezéssel jönnek ki és egyre kevesebb baj van velük, bár természetesen mindig akadnak olyan gőzlerek, akiknek még egy Atlantist is sikerül bepisiltetni annak ellenére, hogy erre egyáltalán nem hajlamos.
A mókoló-barkácsoló természetű kollégák természetesen megpróbálnak minden nem felújíthatóra tervezett fejet felújítani, amivel semmi baj nincs mindaddig, amíg tudjuk, mikor kell feladni. Mert amikor már 4-5 órát vacakolunk vele és még mindig nem az igazi, ott már nem biztos, hogy megéri a további fáradtságot az a 600-1000 Ft, amibe egy ilyen fej kerül.

Erre az igényre figyelt fel a Kanger és a Smoktech, az új tankjaik felújításra alkalmas fejekkel kaphatók, de legalábbis extraként megvásárolható hozzájuk a kiszerelhető és felújítható porlasztóbetét. A Subtank és a Subtank mini RBA betétje roppant könnyen kezelhető és a Smok felújíthatóhoz sem kell mérnöki diploma. Kifejezetten ajánlott, ha az ember kezdőként ismerkedik a felújíthatókkal, hiszen ha nem jön össze, na bumm, ott a gyári fej, amíg újra kedvet kapunk a tekeréshez. No de a tekerésről majd később és bővebben…

 

A legújabb szerkezet, amivel találkozhatunk manapság, egészen furán működik. A levegő az előzőekben felsorolt porlasztók mindegyikénél alulról haladt felfelé, azaz a bázison keresztül szívtuk be és onnan haladt át a tekercsen, egész a szipkáig. Van azonban pár olyan porlasztó, ami nemrég jelent meg és fentről kapja a levegőt, annak ellenére, hogy alsó fűtőszálas: a levegő U alakban halad. Ilyen pl. a Cubis porlasztó, vagy az Ego AIO készülék porlasztója.

A folyadékot egy olyan tartályba öntjük, ami szinte pohárra emlékeztet: alulról zárt, felül teljesen nyitott. A levegőcső és a porlasztó a felső zárókupakra csatlakozik, így minden egyéb alkatrésze kvázi bele van merítve a folyadékba. A levegő útja trükkös: a felső zárókupak oldalán ömlik be és halad tovább lefelé a levegőcsövön. A levegőcső dupla falú, a külső fal és a középső cső között a beszívott levegő halad lefelé, a porlasztó irányába, mely a cső aljára van rögzítve. A levegő a porlasztófejben 180 fokos kanyart vesz, ott elvégzi a dolgát és a képződő gőzzel együtt a dupla falú cső belső csövében felfelé áramlik, egyenesen a szipkához. A folyadékot a porlasztófej alján található két nyíláson keresztül veszi fel a vatta.

TIPP: Az első beüzemelés előtt a porlasztófejet szedjük le a levegőcsőről és csepegtessünk a tekercsre 4-5 csepp folyadékot, várjunk 1 percet, majd erősen fújjunk bele, így a felesleg nem kerül majd a levegő útjába. Szereljük a porlasztófejet vissza a levegőcsőre és a tartályt töltsük a jelzett MAX szintig (színes AIO készülékeknél ezt a két szín határvonala jelzi, a többin van MAX jelzés). Csavarjuk rá a kupakot a levegőcsővel és a porlasztóval együtt a tartályra, zárjuk el a levegőt és szívjunk párat erősen, tűzgomb nélkül addig, amíg enyhe szörcsögő hangot nem hallunk. Ezután nyissuk ki a levegőt teljesen és slukkoljunk párat lágyan, amíg a szörcsögés meg nem szűnik.