Pár szóba tömörítve is viszonylag könnyű leírni, mi történt kis hazánkban az elmúlt évek során: ellehetetlenítés, kisemmizés, félrevezetés, tény- és arányhamisítás, közpénzek herdálása – hogy csak a legfőbb pontokat említsük.
Azok a szakemberek, akik a mi egészségünk védelmére esküdtek fel, ellenünk fordultak és saját és/vagy egyes érdekcsoportok pozícióját szem előtt tartva cselekszenek, nyilatkoznak, rendelkeznek. A mai magyar politikai helyzetben egyáltalán nem könnyű a civilek érdekeit, urambocsá alapvető jogait megvédeni, hiszen csak az élvez prioritást, ami bármilyen módon a kormány javát szolgálja. Anélkül, hogy a politikába bővebben belemennénk, szinte axiómaként kijelenthető csupán az elmúlt másfél év törvényi és jogszabályi rendelkezései alapján: az emberélet csupán huszadrangú részletkérdés és ezen senki nem óhajt változtatni – főleg azok nem, akiknek hatalmukban állna.
Az Amnesty International egy 3 milliós taglétszámú nemzetközi civil szervezet, melynek elsődleges célja az emberek jogain esett sérelmek elleni küzdelem. Nagyon kicsi pont vagyunk ezen a sárgolyón, a hazai e-cigaretta körüli botrányos történések pedig nem nagyon jelennek meg senki radarjain, például a média is csak apró betűvel szedve, a sokadik oldalon, roppant tömören foglalkozik velünk és azokkal a dohányosokkal, akikre ez az egész a legnagyobb csapást méri.
Pifkó Krisztián, a Gőzlér Blog szerkesztője és a Villanypára Egyesület alelnöke összeállított egy kiváló összefoglalót az Amnesty International Magyarország részére, eléjük tárva mindazt, amivel az elmúlt évek során a kormányzat a fogyasztók életét megnehezítette, a felelős és hozzáértő kereskedelmet megsemmisítette, dohányosok milliói előtt pedig befalazta azt a képzeletbeli kaput, ami az életük megmentéséhez vezetett volna.
A dokumentum ITT érhető el.
Krisztián műve nyilvános, és szabadon felhasználható a Creative Commons Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően.