A podcast mindenki számára elérhető, de ehhez szükség van minél több olvasónk támogatására. Legyél te is rendszeres támogatónk ide kattintva!


Podcast #468 – Jog, nők és füst

A magyar jogalkotás szépségein lamentálunk hölgyvendégünkkel, majd elmerülünk az e-cigi világában, ahol kiderül: a gőz nem csak a kávéfőzőből jön, hanem a fejünkből is!

Értékeld a podcastet iTunes-ban!
Jó szórakozást!
Adásmenet (megkattintható):

A magyarországi jogalkotás által okozott károk
a podcastben
Öngyilkossá tesz az e-cigaretta

Filmek, sorozatok

Átirat

Fifika: A mai adásban szót ejtünk egy a magyar jogalkotás által okozott kárról, Lesz egy nagyon titkos vendégünk, aki radasul velünk ellenkező nemű. 

Charlie: Illetve szót ejtünk az öngyilkosság és az e-cigaretta kapcsolatáról Reméljük nem lesztek tőle öngyilkosok. Titániumban gazdag szép estét kívánok mindenkinek.

Szevasz Fifika! 

Fifika: Szerbusz Csárli! Én pedig… Ezt nagyon szépen akartam fogalmazni, és így hirtelen bele is gondoltam és megállt bennem az ütő. Tehát… Csuhás kilengéstől mentes szép napot mindenkinek Jaj, jaj jaj 

Charlie: dobom a kereszteket dobom a kereszteket. Atya fiú szent élek. Nem azért lettem pap, mert hogy meleg lennék vagy ratykó, magykó, hanem küldetés tudat.

Mi történt veled? Pubinyó, mert nekem tegnapról vannak friss élményeim. Itt van kobra is, és biztos tudja miért mondtam a titániumot. 

Fifika: Nekem csak friss élményeim vannak Csárli. Először is hirtelen fölindulásból vettem egy tévét. És szerinted a férte kocsiba… felindulásból 

Charlie: szexeltem valakivel, tehát hogy mikor egy hirtelen felindulásból vettem egy tévét?

Fifika: Hát métenem úgy szoktál vásárolni hogy hirtelen felindulásból. Szóval kész van a moziszobám, a Voltvanker bunker, és bepróbáltam a cuccost a bunkerba, és nem jó. Ferde a menyezet, lekéne lógatni, túllóg a falon a falszélességen a kép, hát millió problémám volt, és akkor azt mondta nekem, az én drága jó feleségem, képzeld el, vegyél oda egy rendes tévét.

Úgyhogy… Mit vettél? Például hát egy 75 szolos 

Charlie: kuledet Samsung-t Tehát akkor nem rendes tévét vettél, csak egy cool-edet. Hát 

Fifika: csak egy cool-edet. Tehát Cselli, megnéztem az OLED-et. Igen. Fájt a szívem. Vérzett de hogy ez a méret millió fölött van. Tehát… Annyira nem volt. 

Charlie: Azt hittem, azt mondod, vettem egy 75 szolos bráviát, na mondom arra úgy már adtam volna, hogy na az már átken a 

Fifika: lapám.

Itt tudod azért mentem el egyrészt mert hogy tévét nem veszünk úgy hogy olvasunk róla neten. A kedvencem, 

Charlie: mikor a Youtube-on tévé teszt, hogy milyen a képe, meg a Youtube-on audioteszt hogy milyen a hangja. Kurva jó. 

Fifika: Vannak egyébként a hangtesztre vannak jó példák, tehát van olyan ember aki hangszorókat tesztel, és abszolút meg lehet hallgatni egy jó cuccon.

De a tévé az nem ilyen És akkor elmentem MediaMarkt, Euronics, megnéztem én amúgy LG párti vagyok, de valamiért az LG-nek a felskálázása meg a színese volt. Megnéztem ezt a nanoledet LG-be, mellette volt, 75 szolosok ki voltak rakva, tehát ilyen baromi jószal lehetett hasonlítani. Nem Samsungot akartam de így ahogy néztem 5 méterről fogom nézni, tehát nem közelülök hozzá.

Charlie: Ezzel kedves hallgatók így elárultuk hogy hát Fifi Káiknál ilyen gyenge moziszobák vannak 5 méterről fogom nézni. 

Fifika: Hát ennyi. 

Charlie: Ennyi 

Fifika: Most erre mi üsszetartozik. Igen, igen. Na de csak két és fél méter széles, Charlie. Na mindegy, és jegyezném meg a mozisekádár kocka faszom. Igen. És szóval ennél maradtam mert nekem ezt tetszett.

Tudod és akkor jöttek a haverok, bú, miért nem LG-t vettél? Azért, mert megnéztem és ezt tetszett Kész ennyi. 

Charlie: Tehát ez volt az egyik sztori Bocsáss meg de ez tényleg minden majdnem csúnyát mondtam de mindenki jön ezzel az LG-vel. Elmondom neked, hogy a G4-nél így a kanyarban nincs Tehát tényleg hogyha valaki azt mondja hogy OLED, akkor az Sony.

És ezt most nem én mondom hanem a független iparági szakértők mondják hogy a Sony az oda tette magát OLED-téren. Ez 

Fifika: volt az egyik a másik, hogy anya így még podcast előtt jön megy egyszer csak megszólal, hogy teha, én gyorsan kipakolom a hűtőládát, akkor még azt át tudjuk vinni. 

Charlie: Isten, 

Fifika: szerelmes A másik, 

Charlie: persze hogy át hogy át tudjuk vinni.

Podcastben majd kenegetem magam Flektorral. Ú, ecsem. 

Fifika: Na, az nem volt gyenge. Mondjuk a másik végén ő volt, tehát maximális respekt de azért, na, megküszödöttünk vele. Na, és veled mi történt? 

Charlie: Kérlek szépen, öngyilkos gondolataim támadtak. Ezt majd kifogjuk beszélni az adásban. Múlt héten beszéltünk ugye kedden.

Utána képzeld meghozták a mosógépet. Mosószárítógépet. Úristen! Nincs vége a sztorinak. Tudod ez a emeletre nem visszük fel, és akkor mondom, értelek hogy nem visszitek föl, na de mennyiért visszitek föl? Mint a rendőröknél tudod. Bocsánat, minden rendőrtől. Nem mondhatunk összeget. Épp már tudtam. Már rosszul kezdődik.

Épp már össztettük ezt a csatát jó? De ezt úgy mondta hogy már lehozta a régi tudod. Rakhagyjál meg. Vitt föl. Fölvitte. Odadtam a pénzt, ami egyébként nem volt kevés, tehát annyit adtam mint ami a házhoz szállítás díja volt. Már nem köszönt. Már nem köszönt. Két nap múlva nézem, hogy olyan fura az oldala, meg a tetején a rés.

Hát mondom már csak fölhívom a Szakszolgálatot. Long story short, azt mondja nekem a szerelő, hogy szerdán kijön, meglátta az, akitől vettem a márkabolt És mondta hogy szerintem ne szórakozzunk a szervizessel, ők így a fotók alapján kicserélik, mert hogy mi van, ha sérült más is. Vagy hogy Fifi, a holnap megint jönnek.

De szerintem 

Fifika: ezek ebből 

Charlie: élnek. Szóval ki viszik vissza hozzá. Igen belőlem élnek, belőlem élnek. Aztán mi volt? Tegnap egy fantasztikusan jó hangulatban eltöltött esténk volt itt felhővel, nem úgy ahogy te azt gondolod, mert hogy Apple Event volt. Jaj Isten, el tudom képzelni, Charlie. Hát ilyenkor előkerül a malomkerék méretű pepperonis pizza, meg a diétás kóla, ugye a kalória deficit jegyében, de a Én még ilyen unalmas eventet, amit két órára elhúztak életemben szerintem nem láttam.

Úgyhogy hát egy biztos a tehén szar lapjára esik illetve kettő, hogy a telefon el van döntve. Tehát a telefont ezt upgrade-elni kell. Mert hogy a mostanihoz képest Fifi, a 60%-kal 

Fifika: erősebb a GPU. Úristen! És ezt te holtod kihasználni 

Charlie: egyébként. Baszd meg, ott, hogy egy kibaszott négy éves telefonom van, ne idegesíts meg már föl.

Tehát hogy te megérdemled azokat a szarokat, amiket évente veszel, én négy évente nem érdemlek meg egy normális telefont. Köszönöm! Köszönöm Én 

Fifika: három évente vettem, tehát három éve ezelőtt vettem telefont. 

Charlie: Na, én meg 12-es ki tudod számolni, hány évvel ezelőtt vettem. Úgyhogy Semmi nagy revolutionary, nincs egyébként benne, de nagyobb a kijelző, de szebbek az ívek rajta, és jönnek majd olyan funkciók a beépített AI-jal, ami ígéretes, ígéretes, természetesen magyarul rohadtul nem tud.

És mi volt még a héten? Holnap után megyek foglalkozás egészségügyihez Kell az nekem. És nincs más. Tegnap távgyógyításban próbáltunk életet lehelni egy iMac-be, és úgy képzeld el hogy kiderült hogy szétszette a srác a panelt, azt így lógatta a levegőbe egy 27 szolos iMac-nek a panelja, amit előről kell szerelni mindent.

Kivette. Valami melegszik. Egy 6 dolláros kábel, aminek a postaköltsége, mert már sehol nem lehet kapni, azt mondja az Apple.hu, hogy Meg kéne nézni az ebay-en. Na, 60 dollárért ide is hoznák, úgyhogy fucking no way. Azt a kábelt meg tudjuk kerülni máshogy is, de hogy tönkrement benne a rendszeres SD. Kettő volt benne hála Istennek.

De már mikor újraindítjuk, és azt mondjuk hogy formázzuk le, nem látja azt a vinyót, az ott tűnt el abba a pillanatba. És közben kontaktos lett a monitorszalagkábel, tehát azt így kézzel kellett nyomkorázni. Mondjuk remote desktop-ban nyomtam, tehát úgy viszonylag könnyű volt, ott nem villogott. De mikor képzeld el hogy így föltelepül minden, és csak be kéne csukni a gépet, azt mondja, ezt a csavart még meghúzom, és ahogy húzná-húzná, beesett a csavar, azt ő majd kiveszi.

Abba a pillanatban csak hallok egy tompa puffanást, és tudod, mikor 27 szol így az asztalra így pofára esik, és A kijelzőnek semmi baja, a szalakkábel a gép és a monitor között elszakadt. Úgyhogy csak azt hallottam hogy az is koláját neki, lehet venni új gépet, úgyhogy hát most nem úsztuk meg olcsón, most vesz új gépet, új monitort, külön-külön mondtam, külön vedd meg, ne szórakozzunk.

Hát ennyi, röviden. Úgyhogy ha gondolod akkor a témák sűrűjébe is csaphatunk. Mit szólsz hozzá? Csapjunk bele. Azt mondom én neked, hogy egy erős kezdéssel fordítsuk a lövektornyunkat, mégpedig fordítsuk, Jézus Mária, de kisbetűre állítottam ezt a szart nem tudom elolvasni, most már igen, cikkek doksi alatt beraktál valamit fűzzük rá majd az enyémet is, és mindenki megtudja hogy miért Fordultak meg öngyilkos gondolatok a fejemben, de kezdjél!

Fifika: Volt egy jogászportál, ahol szembe jött velem ez a cikk, Nyilván fölkaptam rá a fejem. Nem tudom egyébként a konkrétumokat tehát hogy ez, én azt gondolom hogy ez még az az ügy, amikor ilyen per közösségben próbálták meg az elcigaretta a volt elcigaretta boltosok a magyar államot megtámadni. Egyébként a cikknek azok címe…

Perelni perelni, perelni, 

Charlie: Fifika, nem támadjuk meg az államot. Jaj jaj itt a NAV Merkur bevetési egység nem? 

Fifika: Szóval perelni. És az a cikk címe hogy a magyarországi jogalkotás által okozott károk, avagy érdemes-e a magyar államot perelni? És ugye az ügy előzményei a Felperes 2012-től elektronikus cigaretta és kapcsolódó termékek online kiskereskedelmével foglalkozott, valamint négy üzletet is nyitott.

Hát akkor ebből kiderült, hogy ez egy ember. Kimondhatjuk? országgyűlés… Hogy? 

Charlie: Kimondhatjuk? A monogramját? Hát a monogramját szinte mondjuk. P… Várjál mi? Várjál várjál. P a második? Micsoda? P a második A keresztneve? Igen, igen. Jó akkor O. Akkor csak egy betű. 

Fifika: O. O. És… A lényeg mi lényeg hogy a felperes 2012-től nyitott elektronikus cigarettaüzleteket négyet is, és 2016.

május 20-ától az országgyűlés ugye módosította a dohányzás szigorításának összefüggésében a dohánytermékek kiskereskedeleméről szóló törvényt, amely megtiltotta az elektronikus cigaretta és az utántöltő palackul, amit a dohányzást imitáló elektronikai eszközök kiskereskedelmét. És ugye ez ment a nemzeti dohányboltokba.

A jogalkotó megtiltotta az elektronikus cigarettek és utántöltő parackok távértékesítését, és mindez ellehetetlenítette a kérelmező online értékesítési tevékenységét, és be kellett zárni az üzletét. Ugye ha jól emlékszem, abban az időben lehetett talán egy ilyen 10-12 kereskedő az országban, akik még talpon voltak egészen a 2016.

május 20-ai határidőig volt olyan aki nagy kereskedő volt, és át tudta magát pozícionálni A dohányboltokban is volt olyan aki nem. Ami az ügyben érdekes hogy a magyar állam semmilyen jogorvoslatot illetve kárpótlást nem adott ezeknek a cégeknek. De várjál, és 

Charlie: amit ott olvasok, hogy a felperes a kártérítési eljárásban x millió forint kártérítést kapott.

Fifika: A teljes képhez azért hozzátartozik az, hogy 2016 a történet kezdete, amikor le kellett húzni a redőnyt, és ha megnézed, 2020-ban az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az országgyűlés mulasztásban van. Tehát hogy nem hoztak kárpótlási törvényt. Ezeknek az üzleteknek. És… Ugye az Alkotmánybíróság kiemelte, hogy a jogalkotónak meg kell találni a megfelelő kártalanítási módot, amelyel összhangot lehet teremteni a dohányzásról szóló törvény és a Magyarország alaptörvény kőbevésett alaptörvénye.

Szikla-Szilárd-Csángú 

Charlie: alaptörvény között mely egy sör alátéten is elfér a kár? 

Fifika: A 2021-ben megalkotott kártérítési törvény pénzügyi kompenzációs jogot vezetett be azok számára, akik elvesztették a korábbi terjesztési jogukat. És hát itt nem mondunk összegeket, de azért egy szemmel jól látható összegről van szó.

Ugye ha valaki belegondol, hogy fölkezd számolni egy addig prosperáló vállalkozást, az nem egy… Nem egy kis összeg, ugye ott azért lesz tehát ha nekem föl kéne számolnom egy olyan vállalkozást amiben vannak bútorok berendezések, számítógépek, eszközök stb. stb. Ugye én már számoltam föl magánvállalkozást, és onnan tudom, hogy ez baromira fáj de ezt biztos te is tudod Csárli, hogy még a fönnmaradó eszközeid után is be kell fizetni egy halompénzt a költségvetésbe.

Charlie: Nekem még prosperálnak a vállalkozásaim, tehát hogy kopogjam le, nem szeretném megtudni. 

Fifika: Igen, ez pont olyan mint a tagi kölcsön, tehát hogy beteszed a pénzt a vállalkozásban, mert éppen üres a kassa, de azt onnan kivenni az is fáj. Betenni is fáj, de kivenni is fáj, tehát hogy az nem egy jó dolog. És akkor gyakorlatilag itt az történt, hogy a felperes kapott egy összeget, amivel ő szemmel láthatóan nem volt elégedett Nagyjából ennek a, hát ha jól látom, akkor a 15 szörösét.

Charlie: Azt mondja hogy 775 per 48, 16 oda. 

Fifika: Tehát 16-szorosára tartott volna igényt, és ezzel a keresetével eljutott egészen a legfelsőbb bíróságig. És hát igazán ha jól látom, vagy ha jól nézem, igazán nem jutott ezzel előrébb a legfelsőbb bíróság a felülvizsgálati eljárásban hangsúlyozta hogy a jogalkotó utólag megszünteti az alkotmány ellenséget okozó szabályozási hiányosságot, akkor a későbbi negatív gazdasági következmények azok már gyakorlatilag…

Közjogi hatályt érintenek tehát gyakorlatilag bemutatott. És abból a szempontból érdekes csak ez az egész, hogy az állam mennyire immunis egyébként a vele szemben állókkal szemben, míg az európai jog egy ilyen eljárásban elmarasztalta volna a magyar államot, tehát a magyar állam meg nem marasztalta el önmagát.

Gyakorlatilag ez a lényege a dolognak. 

Charlie: Nem tudom hogy jött ki a matek, by the way. Egyik szám se. Tehát a kisebbik sem, meg a nagyobbik sem. Én abban reménykedem csak, hogy ettől függetlenül, hogy nem fogadta el az összeget, illetve az összeget vitatta, mivel ez múlt időben van tényként kezelném, hogy legalább kisebbet megkapta.

Talán reméljük, és utána ment perre a többi fennmaradó rész vonatkozásában, de hát ez sok mindent elárul a végrehajtó szervezetről, mert én csak végrehajtó szervezetként tudok így tekinteni erre a, ahogy az ATV-ben mondták, kutyakomédiára. 

Fifika: Igen és csak a cikknek az utolsó mondatából idéznék hogy a kérdés tehát az, hogy kialakul-e a jövőben olyan megengedőbb gyakorlat, amely az állam elleni jogi fellépést járhatóvá tenné Magyarországon.

Charlie: Ennyi. Mondanám hogy gyönyörű, de nem az. Azt gondolom Fifika, hogy ha már ilyen jó kitárgyaltuk ezt a csiliárdos nembevételt, Akkor mi lenne, hogyha kicsit más perspektívából is megismernénk a hazai viszonyokat vagy a hozzáállást a hazai helyzethez és nem csak a két vén búzadara beszélgetne elektromos cigaretta topikban, hanem legyen kicsit fiatalabb, legyen kicsit csinosabb mondjuk Nehéz azért téged überelni, de próbálkozzunk meg vele, és ne legyen férfi, hanem legyen nő.

Leszűkítettük a kört, aki egész körmondatban tud ilyen témáról beszélgetni olyan indulatosan mint mi, úgyhogy szeretettel köszöntjük Gabit itt közöttünk. Szia, Gabi! Szia Gabi! 

Gabi: Hello! 

Charlie: Na vezessd föl Fifika, mire vagy kíváncsi? 

Fifika: Csak olyat ami az adáshoz… Nem nem, nem, nem nem. Azt majd négy szem közt. Ami engem érdekel, ugye azt ha hallgatók erről nem tudnának a Réti Gabi egy csúcs, véper.

Kifejezetten nem használom a vaperin a szót, mert gyűlölöm. Együtt értek? És arra lennénk kíváncsiak Gabi, hogy Mennyivel lehet más nőként vapernak lenni mint ilyen kigyúrt, izmos, jóképű, szakálas… Nem a 

Charlie: legyek horták össze, vigyázzá! 

Gabi: Én nem tudom. Hát igazából mindenre egyébként is azt tudom mondani, hogy az érmény egy oldala van, mert egyrészt tök jó, mert…

Hát most a kiállhatatlan természetem ellenének kedvelnek, ha meg tudják hogy magamnak tekenem a kardémat és sokan az agyukat is eldobják, vagy tudják hogy üvegszáll az ráadásul. De van hátra is, mert valahogy ez se elég ismérnek, mert kiállhatatlan a természetem. Tehát igazából úgy hogy… A komoly éve nem tudom, mivel sosem tapasztaltam a másikat, így nem tudom, hogy már mint a fiú oldalt tudom, hogy nekem miben kéne hogy másabb legyen nőként a perlét.

Annyi az, hogy állító, nem tudom én nagyon sok emberkével beszélgett még annak idején is. Ugye én az első tankomat, a szubtankot azt ugye keltem meg, hogy a kezdő haladó véperek csoportban folyamatosan töltegettem fel a képeket, hogy ez így jó, így jó így fog felrobbanni tudti? Mert a találkozókon is ilyen rajongás hogy ú, de jó, hogy itt vagy, akkor most megmutatom, hogy ez hogy működik, megmutatom hogy az hogy működik tehát azt tapasztaltam hogy mindenki ilyen felettépkedves volt Néha egyébként azt is, hogy valaki nagyon nem kedves, nem szkeptikus mondván hogy mit keres egy lánya nagy fiú között.

Charlie: Annyira azért nem rossz szerintem helyzet. 

Gabi: Nem de hogy is. Nagyon kevés ilyen volt. Tehát egy kezdet tudnám számolni hogy hány olyan volt, aki ilyen kínai váza volt. Úgyhogy kint főként normális emberekkel találkoztam.

Fifika: Olvasva a megnyilvánulásaidat, illetve a cikkeidet, elég markáns véleményed van az elszigarettás csoportokról.

Beavatnál minket abba, hogy mi váltotta ki benned ezt a fajta markáns véleményt? 

Gabi: Hogyne. Ugye az évek alatt nagyon sok úgynevezett emberi helyet 

Fifika: tapasztaltam.

Gabi: Nagyon sokféle bomlasztáltam. Azzal, hogy annó ugye a nagy téri tüntetés sem… Volt véleményem szerint elég túl tömve emberekkel, mert ahhoz képest mennyi elégedetlenkedést láttam így a tiktokban meg különböző platformokon, alig voltak ott emberek, és ott kezdett bennem így fölbúzogni a ságérzet, hogy de hát ha tényleg ennyire elégedetlenek vagy TPD megtársai, akkor miért nem állunk föl?

Miért van az, hogy csak a szájak járnak, ugye? És ez így, ahogy egyre több hülyeséget láttam nyilván egyre felszínre tört, és úgy döntöttem hogy mivel egyébként sincs tehát hogy egyébként sem vagyok egy fok ember úgy ennek is hangot adok a megfelelő módon. 

Charlie: Annyi előnye van velünk szemben Fifi, a Gabinak, hogy nő a Tehát hogyha valakinek nem tetszik amit mondok az oda jön, hogy te poroszt vagy, te vagy egy nőnek, azért nem mondasz mindig ilyet Tehát szerintem ilyen szempontban azért neki könnyebb.

Dehogy nem. Nem? 

Gabi: Dehogy nem. Azért azért igen, kár hogy ezeket az üzeneteket kiköröltem igazából, screenshotolnom kellett volna őket, hogy be tudjam küldeni. 

Charlie: Hidd el, nekem sehova nem vezet. Tehát egy dologra jó, hogy utána nagyobb tárhelyű telefont kell ilyen venned, mert a bődületesen értelmetlen marhasságokat lementegeti az ember és utána azt valahova kirakja, akit nem tud meggyőzni, ezzel se fogja.

Plusz még ráadásul paraszt is lesz, mert a magánbeszélgetést megosztja közkincsi teszi, úgyhogy szerintem az nem vezet egyébként sehova. 

Gabi: Maximum dalt lehetett volna belőle írni, mert azért volt egy-két gyöngyszem. De… Alapvetőként van abban Valami amit mondasz, hogy nyilván kevesebb ember jön oda hogy…

Charlie: Én mondom persze hogy van benne valami férfik. Hát, hogy beszélgetünk, végig igazam van. Ennyi. Látod, Fika? Így mutatom a kisúlyom, amit bekanyarintom, és már jó kedve van tőle. Kell lennie több egy férfinak? Nem. Nem Ennyi Nem 

Gabi: Nem gyereknek. Na mindegy. Igen? 

Fifika: Gabi, most egyébként milyen készülékeket használsz?

Csak hogy… Hogy mondjam, a készülék fanok tudjanak téged hova tenni? 

Gabi: Hát igazából pár kedvencem van, és az a váltogatom. Most például a legújabb kedvencem az egy gyönyörű zöld BP mod. Meg nem mondom most, hogy hirtelen melyik modell de nagyon szép és zöld. De egyébként van egy Oxva modom, illetve van egy ilyen modom írházi Robitól.

Charlie: Kíváncsi voltam hogy mikor mondja, és hanyadik lesz a sorban. Mindegy mindegy Ezt úgy mondanám Robinak, hogy tudja hogy hol van a táplálékláncban. 

Gabi: A Robin nagyon tudja, hogy ő special helyet fog el mindenhol is. Úgyhogy igen, ilyen. Most egyébként fedezem föl folyamatosan a DNA75 csípnek a megbízhatóságot, de ahogy mondjam nagyon szeretem Tehát nekem eddig mindig ilyen kis privatos módjahin voltak.

Ezek a gazdaságos oldások, mondván hogy jól van, az nem kell nekem gőzfalk rekordkodni. De most sem csinálom, csak ég is föld amikor az ember egy bízható konstrukciót használ. 

Fifika: Milyen ízekre vagy rágyógyulva? 

Gabi: Gyümölcs, csak gyümölcs. Már nem ennyi. Új. 

Charlie: Mit mondtál? A szony tud, hogy hol a helyed. 

Gabi: Tessék. 

Charlie: Mi az, hogy fúj a málna?

Fifika, lekeverem azonnal ezt a nőt. Hát hogy legyen a málna.

Gabi: Hát ez van. Ha már bugyós gyümölcs akkor inkább epe. De nagyon nagy fan vagyok ha zöldalmáról vagy egyéb kétalmáról van szó például az én kétalmája, az nekem nagyon nagy kedvenc. Akkor szulugnak, most visszatértem a berripesönyéhez, az nagyon bejön. Rájöttem hogy a mentőgyümölcsös ízek azok nagyon mennek nálam most.

Adanás, most azt is megszeret. Tehát én inkább csak és kizállag így gyümik vonalon mozgok próbáltam szeretni a dohányosabb ízeket, de azt meghagyom a fiúk, az legyen az ő játszóterük. 

Fifika: Még egy valamit szerettem volna én kérdezni tőled. Igen? Azon kívül hogy gyümölcsös… Hogy DNA 75, hogy üvegszál, tehát azért ezt Csárdiba, ami nehezen hisszük el, de jó legyen, tehát üvegszál.

Charlie: Nem volt ott a Newsy tehát nem láttuk hogy teker üvegszálra Nem láttuk 

Fifika: Newsy 

Charlie: fül, ugye? 

Fifika: Ennyi. De nem

Gabi: találkozom sikéles szepticizmussal nő létemre a vépelvilágban. 

Fifika: Hát amíg szóban nem állsz velünk. Ennyi. Ennyi Az jó? Ennyi. Szóval ezeken a dolgokon hogyha túltesszed magad, mi az a prókazán, amire azt mondod, hogy na, ezt bárhol bármikor ez nálad a csúcs.

Gabi: Szerintem erre tudjátok mind a ketten a választ mert azért említve volt egy pár helyen 

Charlie: Origen 1922 Ennyi 

Fifika: Nem hiszem 

Gabi: Szóval GT2 az a táj GT2-n még 10 évvel ezelőtt 9 évvel ezelőtt vettem egy minőségű klónt és azt használtam elég sokáig és abban aztán tényleg minden ahogyan bele lehet tekerni

Fifika: Nem látod, hogy mi közben hányjuk a kereszteket a klón kifejezésre?

Ahogy 

Charlie: mondod ahogy mondod 

Fifika: Na így már érthető az üvegszál, ha egy GT2-ről beszélünk. 

Gabi: Abban aztán tényleg minden beletekertő üvegszál vatta pufferrel, eco wool, simán üvegszál, vatta abból az összes féle fajta, bárhogyan. Tehát amilyen kedvem van, úgy terem meg, és mindenhogyan jó. 

Charlie: Emlékszel, Fifika, még Inkvivel mesre tekertünk GT-be.

Fifika: Bizony. Mesre bocsánat! És a legjobb tehát most, hogy így beszélünk róla, nagyon nagy ingerem támad, hogy vegyek egy GT2-t, ha még kapok valahol, és mesre. Az bírta a legtovább Csárli. És amikor kijött a kis meskukat, belenyúltál a közepébe, és így kihajtogattad, hogy a… Igen, mert rásímuljon a cuccra, csak ki kellett égetni és…

Charlie: Ment 

Fifika: minden. 

Charlie: Nagyon 

Fifika: jó volt. 

Charlie: Jönnek fel az emlékek, hogy mi pénzekért adtam el a GT 1, 2 3, 4-eket. 

Fifika: Mért adtam el? 

Charlie: Normális vagy. Miért adtam el? Hát mert tudod, fiatal voltam és kellett a pénz. Kellett a pénz Kellett más kulákságra a dolog. Emlékszerfifika utána jött a billetbox őrület. Tehát hogy Ott azért az erős hatás volt.

Fifika: Na Gabi, még annyit mesélj magadról ha már így véperügyileg rendbe tettünk. Milyen hobbiaid vannak még a vépelésen kívül? Mert én tudok egy párat, és én teljesen ledöbbentem ezeken hogy te miket csinálsz még ez mellett. 

Gabi: Hát zenélek, illetve varrok magamnak. 

Charlie: És melyiken döbbentél le, Fifika? A zenélésen vagy a varráson?

Fifika: varráson nem annyira, de a zenélésen azon igen. Hú, ez most nagyon hínsóviniszta 

Charlie: volt ez a a varráson nem annyira. Hát nem a fasznál. 2000 környékén járunk, tehát igenis most már meglepő ez egy nőnél. Kötni varni horgolni meg ilyenek. És 

Gabi: egyébként igen, mindegyiket tudok. 

Fifika: Én még ilyen családban nőttem föl.

De ugye Gabinak meghallgattam egy jó pár zenét, ami hol van fönt Gabi? 

Gabi: A Soundcloud-on. 

Fifika: Soundcloud-on, igen. Én is leszthalkoltam 

Charlie: egyébként múltkor. Dobjuk be az X-faktorba. Ne, 

Gabi: csak oda ne. Én értem de azért ne büntess önnyire, kérlek szépen. Csak az X-faktort ne. 

Charlie: Be fogjuk rakni a linket majd az adásmenedbe.

Mi 

Gabi: az a német? 

Charlie: Hát a Soundcloud-os linket. Igen, 

Gabi: Más 

Fifika: is gyönyörködjön a hangodba egyrészt Másrészt pedig Csáli, milyen ötletem van, írjunk háromasba egy ilyen vaperindulót. Hát 

Charlie: én metálindulóra gondoltam de… 

Gabi: Jó. Metál az teljesen jó. 

Charlie: Jó, tudnám adni a… Nekem van kollégám aki 6-7-8 húron játszik. Én a basszusgitárt bármikor magamra aggatom.

Van dobós, még egy basszusgitáros Jó én megjátszom az 

Gabi: idegeiden. 

Charlie: Hát pláne, meg egy zongolata is, úgyhogy Fifika. Ennyi. Én megírom a tohoz szöveget. Ennyit túl kb. Hát akkor ezt most buktuk el. Jézus Mári. Egy jobban járunk a Cseh GPT-vel. Ezt ki fogom próbálni. Cseh GPT. Cseh GPT, véperinduló. Engem valami mi érdekel Fifika?

Nem ezek a hülyeségek hogy milyen van meg. Arra sem végződöm hogy nekem miért van meg. Nem is érdekel, hogy miért van meg Hanem hogy ő mint olyan akivel nem beszélünk minden nap, mit gondol szűk-e pátriánkról, és ha egy kicsit kiebb tekintünk, akkor hogy állunk most Európában és a nagy sárgolyón. Mert mindig csak arról beszélünk, hogy mi mit gondolunk erről, de nem tudjuk hogy a hallgatók, vagy azok akik ismernek minket már over tíz éve, hogy na, ők hogy gondolják mert ez lehet nekünk a visszacsatolás, hogy mi az, amit jobban körül kéne járnunk.

Gabi: Tehát arra vagy kíváncsi hogy én mit gondolok arról amit ti csináltok? 

Charlie: Nem. Arról helyzetről, ami Magyarországon van, Arról a helyzetről, ami mondjuk Európában vagy a világon. Segít kicsit rávezetni téged, jó? Oké hangulatba hozlak. Tehát hogy mit tudom is én ezelőtt 15 évvel hány találkozójára jártál per hó, most éven te mennyire jársz, ott milyen brigád van, milyen az összetétel, szűkül, tágult az ismeret átadás lehetősége és a többi, és a többi.

Tehát hogy ami úgy belefér szerinted a topikba. 

Gabi: Hú, hát megpróbálok beleférni a topikba. Igazából az Tizen évvel vagy tíz évvel ezelőtt körülbelül, mert én akkor kerültem be az egész Viper körforgásba, ugye? Én azt láttam hogy ezért sokkal… Persze mivel ott megvoltak még a szakboltok sokkal több helyről nyert az ember információt, nem csak a Facebook, social media, fórum, stb.

Hanem tényleg mentem a belvárosban, és biztos hogy találtam egy helyet, vagy nem csak a belvárosban, akárhol máshol volt. Újpesten is egy szakbolt, ahova imádtam járni. És igen, sok találkozó volt. Valahogy sokkal inkább lazább volt az egész. De aztán nyilván, ahogy jött a TPD1, TPD2, stb. stb. nyilván beszűkültek a lehetőségek és ugye a közösségi élet is.

Egyre inkább ilyen szétszéledősbe változott át. Most már nyilván nincsenek olyanok hogy… Villámtali. Találkozzunk ezelőtt meg azelőtt a bolt előtt vagy találkozzunk erre arra, mert egy kupacban lakunk, és akkor most én hozom a topjoyt mindenkinek a következő kört XYZ-jája, tehát régen voltak ilyenek.

Most már azt látom, hogy lehetek szakásos módon rofán, lehet. 

Fifika: Király. 

Gabi: Tehát most már azt látom, hogy ha az emberek segge alában téve, hogy gyere és nyerj faszajándékokat és a többi akkor is úgy kell szinte írásban nyújtani, hogy legyen már oly jó, és gyere már egy találkozóra. Ugye? Tehát határozottan egyetértek.

Úgyhogy meg egyre inkább azt látom, hogy az emberek úgy állnak hozzá, hogy ej, majd megoldom én ezt magamnak a többiek meg le vannak szarva. 

Charlie: Hadd kérdezzek már közbe, azok az emberek, akikkel régen megismerkedtél, nyugodt azt el tudom mondani, hogy mi nem járunk össze, de hogy azok kikoptak vagy tartjátok valamilyen szinten valahol a kapcsolatot?

Gabi: Egy-két emberrel talán nagyon ritkán, de jobb a részt inkább újak vannak, akik pár éve kezdték a vépelést, vagy mondjuk nagyon régen, de régen nem ismertük egymást mert mondjuk nem egy városban éltünk vagy ilyenek. Szóval a nagyon régiekkel pedale a rész Régi motorosokkal közülük is egy-két emberrel tartom a kapcsolatot időnként Így amikor megtaláljuk egymást.

Szóval nem mondanám hogy olyan nagyon egyben maradt volna a csapat. 

Charlie: És ez kint múlott, vagy mind múlott irányítom a kérdést ugye? 

Gabi: Igen. Megmondom őszintén, szerintem ez több tényezős, de nyilván a magyarországi szabályzáson is múlott, hogy az emberek inkább úgy döntöttek hogy akkor szemeg az szemeg, illetve hát nyilván ha nincs rendszeres közösségi élet rendszeresen megszervezett programok, stb.

stb., akkor persze hogy az emberek Lomhábbakká válnak, úgy mond, hogy tartsák egymással a kapcsolatot, hogyha addig csak és kizárólag a vép volt az egyetlen közös pont. Nyilván tudok olyanokra, akiknél nem csak a vépelés az egyetlen közös pont, hanem összebarátkoztak az évek alatt, és az életük más területein is tudnak kapcsolódni, de de jó.

Charlie: Te 

Fifika: tudsz ilyet mondani, Fifika? Aki megmaradt a vép sztoriból? Fú, figyelj! Szegeden volt elcigi kerekasztal, és oda a szebb időkbe jártunk így huszan, legalább szegediek. Ebből a húsz emberből már évek óta egyről sem tudok, hogy mi van vele. Tehát 

Charlie: lehet 

Fifika: hogy öngyilkosok lettek. 

Charlie: Ez 

Fifika: még 

Charlie: egy fontos momentum lesz.

Egyrészt, 

Fifika: másrészt meg tényleg az van, hogy ez a föld alá kényszerítés, mert ezt most már hívhatjuk úgy hogy teljesen a szürke-fekete zónába kényszerítették az elcigarettahasználókat, hát ez nem tett jót a társas kapcsolatoknak sem.

Gabi: Imádom ezeket a bejátszásokat, légy szíves, ne hagyd abba! 

Fifika: Ez veszélyes. Vigyázz 

Charlie: rá! Vigyázz rá! Vigyázz rá mert még ott, honnan ez jött. 

Fifika: Ezt a gombot bármikor meg tudja nyomni. Tehát ezzel Ha összehasonlítasz 

Charlie: minket Európával, vagy bármely más országgal, ami éppen eszedbe jut, akkor szerinted van még remény mondjuk két év múlva után, vagy hova tovább?

Gabi: Őszinte legyek vagy kedves? 

Charlie: Hát nem szeretjük a kedves embereket. Őszinte legyél, légy szíves. Jó 

Gabi: szerintem ilyen közfelfogással, tehát úgy értem amit látok, Általánosságban véve. Főleg most, hogy besegítek a szervezésben Ricsinek az őszi véptalival. Szerintem nem sok esély van arra, hogy két év múlva jobb lesz a helyzet.

Az a baj, hogy egy részt a közösség sem áll úgy össze hogy össze kéne hogy álljon, hogy na jó, akkor most felállunk azt csörtetünk előre, és velünk ne szakodjon senki, mert amikor alá kell írni egy szaros petíciót akkor érdekes módon jaj fáj a hajam, jaj beteg volt a macskám, jaj nem volt internet, izéhoz és a többi.

Charlie: Rosszul látod meg én sajnos. Úgy gondolod? Mert az ő aláírása és lájkja ajándék Ezt már tudjuk régóta. Tudjuk. 

Gabi: Mély tudatlan voltam Köszönöm, hogy felvágosítottál. 

Charlie: Ezt honnan tudjuk, Fifika? Ja, like-old a Billion Lives vetítését. Igen, az olyan like-om, ha láttam. 

Gabi: Oh. De jó, hogy én ezt nem… jó. 

Charlie: Látod? Látod, mindig 

Fifika: tanul az ember.

Gabi: Jaj. Azt kell 

Fifika: tudni, hogy lesz egy ilyen nem nagy dobravert, inkább csak ilyen baráti őszi találkozó egy péntek-szombat-vasárnap. Hol is lesz Gabi? 

Gabi: Ez gyarmatlan lesz egyébként Aki volt a 2021-es WAV által rendezett vépeltalálkozón, az volt az első országos vépeltali, amit a WAV-osok rendeztek. Respekt nekik.

Annak a színhelyén Jól van, tehát annak a helyszínén lesz az a Csiszu Park, és október 4-6-ig. 

Charlie: De legyünk már szabatosak, mert van balassa gyarmat fehér gyarmat, akármilyen Ez gyarmat. Így csak, hogy gyarmat? Gyarmat Igen Fú, de gagyi, gyarmat. 

Gabi: Ugye? 

Charlie: Jó Na is 

Gabi: gyere el. Nem, nem fog, 

Charlie: egész biztos nem fog. Mikor lesz?

Gabi: Hú. Intézem az esőt. 

Charlie: Na komolyan mikor 

Fifika: lesz? 

Gabi: Nem mondom meg, mert akkor esőt 

Fifika: fogsz oda küldeni. Október. 

Gabi: Október 4-6-ig. De ha esőt küldesz, tehát ha esni fog, tudom hogy te voltál, és megtalálok. 

Charlie: Az egész biztos. 

Gabi: Jó. Csak mondta. 

Fifika: Győr, győr alatt van, nem tudom én győrtől, mennyi lehet 20-30. Hú kitaláltam a 

Charlie: programot Fifika.

Közösen átmegyünk Kondorfba Közösen átmegyünk Kondorfba, és közösségileg lerédeljük az ottani Dampfbart. Remek. 

Gabi: Oh, wow. Egyébként pápától az éjszakra. 

Fifika: Ha komolyan gondolod, akkor most kell lefoglalnom egy faházat. 

Gabi: Igazából három-döröbb négy személyes faház van. Ez olyan hogy van benne négy ágy, és meg fürdőszoba.

Charlie: Igen, mondom a bajokat. Tehát hogyha négy személyes faház, és a fifika oda lemegy akkor három ember fog szenvedni, aki mellette van. Mert miért? Mert én már aludtam veled egy szobába azért. Tudom milyen. De nem mindenkinek kényes. De mikor? 40 kilóval könnyebb vagyok, Csábi Ja és akkor a horkolás az eliminálva lett.

Jó, ezt majd megkérdezem a Kláritól, hogy megerősíti vagy száfolja ezeket az információkat. Megkérdezheted. Kobra, én nem horkolok. Zárója bezárva. Két horkolós 

Fifika: azt írt a 

Charlie: kobra. 

Gabi: Egyébként lehet hogy mások azért nem hallanak horkolást mert éjszaka alszanak és nem hallgatóznak. Lehet hogy ez a gyakorlat nálad is beválnak cserélni Nagyon 

Charlie: bátor vagy, nagyon bátor vagy.

Te akkor nem voltál ott, én már mindent csináltam Tehát hogy az egész Marriott Hotel ott topzódott az ajtónk előtt, mert annyira durva volt. Ne is menjünk ebben jobban bele. 

Fifika: Nem is egy szobába aludtunk. 

Charlie: Ja, várjál, a Marriott az izébe volt, Varsóba, egy szobába aludtunk Stuttgartba, és ott durva volt.

Köszönöm 

Fifika: Na jó van, figyelj 

Charlie: ezt lepontosítjuk, hogy mi lesz hogy lesz ezt is kiírhatjuk a show notes-ba. Összeszedi a hölgy a gondolatait, meg hát ugye azért ennek a felületnek azért nem kevés marketing költsége van, tehát hogy zárójel bezárva. Viccet félretéve megírod, elmondjátok megszülitek aztán kitesszük a podcastnek a adás menetébe.

Gabinak erről van egy komplet videója. Amúgy 

Gabi: igen, akartam mondani 

Charlie: Honnan kell azt nekem tudni te kis ujjamból szopkorátsz szaki? 

Fifika: Figyelj, én követem a te munkásságodat is, a Gabi munkásságát is, ennyi. 

Charlie: Aki 

Fifika: meg nem 

Charlie: így tesz, az meg is érdemli. Meg is értem. 

Gabi: Ennyi. 

Charlie: Össze nem 

Gabi: is mondhattad 

Charlie: volna. Nagyon szépen köszönjük, Gabi, hogy itt voltál.

Beszélünk még majd akkor később és kitartás nem olyan szar a helyzet, mint aminek mi lefestjük. Ez így nem igaz ez szar a helyzet, de mi jobbá köszönjük úgyhogy kitartás is, köszönjük szépen. 

Gabi: Én köszönöm. További jó adást! 

Charlie: Szia, Gabi! Szia szia! Köszi 

Gabi: Sziasztok! 

Charlie: Sziasztok 

Gabi: Helló! 

Charlie: Túl sok volt a női hang már az adásban.

Nem csak viccelek, de hogy is. Jókat szoktunk beszélgetni vele, meg rendes csaj. Még a kazányát is oda akarta nekem múltkor adni. Hogy ha szeretném de hogy mondom nem veszem el nyereményedet. Na, Fifika, amiről annyit beszéltem. Én azt szeretném hogyha ránkanyarodnánk a… A kikötői kocsmára, és akkor mindenki megtudja, hogy mi volt ez az egész adásban szpoilerezett öngyilkosság.

Ki akar öngyilkos lenni vagy mi van? Ajaj, kérlek szépen. Van egy tanulmány, és egy tanulmány ami tanulmányokat elemez. Azért itt már fenntartásokkal kell közelítenünk hozzá. Az egésznek az a munka címe hogy az elektromos cigaretta használat és az öngyilkosság összefüggése, szisztematikus áttekintés és meta-analízis.

Fifika: Jézusom!

Charlie: Többször kihortam lábon a szívinfartust. Rögtön az elején, hogy tudjuk értsük, hogy miről van szó. Azt mondják hogy ez egy új kihívás a közegészségügyben már, mint az elektromos cigaretta. Különösen a serdülök és a fiatal felnőttek körében akkor ránk ez nem vonatkozik. Itt is köszönjük Gabi, csak én nem tudok írni közbe.

És azt mondják hogy amíg ugye úgy van beállítva az egész hogy a dohányzásnál biztonságosabb leszokás segítő alternatívaként forgalmozzák, de ők az aggodalmukat fejezik ki, ugye a sokszor emlegetett hosszú távú egészségügyi és bejön az új vezérangya szichoszociális hatásokkal kapcsolatban. Jézus 

Fifika: Mária, 

Charlie: már fogod a fejed remek, ennél csak rosszabb lesz.

Ennek a tanulmánynak az a fő célja, hogy értékelje az e-cigaretta használat és az öngyilkosságra való hajlam, illetve az öngyilkos viselkedés közötti kapcsolatot a jelenlegi szakirodalom szisztematikus áttekintésével. A PubMed-en, Web of Science-en és az M-Base oldalakon kerestek olyan tanulmányokat, amelyek az e-cigaretta használat és az öngyilkos viselkedés közötti kapcsolatot vizsgálták.

Egyébként ez szürreális hogy valahogy ilyen kontextusban sosem akartunk rákeresni a dologra, de eddig nem is találkoztam vele. És most ez egy nagyon friss, ez mai. közzététel egyébként. Volt itt keresztmetszeti vizsgálat, retro, prospektív volt, esetkontroll, metaanalízist végeztek, volt itt összevont esélyhányados számítás, volt itt minőségileg is felmért tanulmány, tehát hogy súlyozták még a tanulmányokat is, és nekem nem mond semmit az, hogy a metaanalízis elvégzéséhez R-szoftvert használtunk, de aki ért hozzá, biztos tudja miről van szó.

Azt mondják, hogy milyen mély a merítés, az elemzés 14 túlnyomó részt az Egyesült Államokból és Kóreából származó vizsgálatoknak az tartalmazott, 1100 és 250 ezres vizsgálati alanszámokkal, résztvevőkkel, és azt meri mondani hogy a metaanalízis szignifikáns összefüggést azonosított az e-cigaretta használata és az öngyilkossági gondolatok fokozott kockázata között és az öngyilkossági tervezést is, mint olyan illetve az öngyilkossági kísérleteket is már behozta a képbe, és hogy ez borzasztó heterogén volt maga vizsgálat.

Következtetésként levonták, hogy az e-cigaretta használata jelentős összefüggést mutat az öngyilkos viselkedés kockázatával, különösen a serdülök körében, kockázatával különösen serdülök Az eredmények alátámasztják hogy óvatosan kell az e-cigarettát megközelíteni mint biztonságosabb dohányzás alternatíva, és egy kiterjedtebb kutatásra van szükség a mögöttes mechanizmusok megértése érdekében, és ki kell dolgozni a közegészségügyi stratégiákat az e-cigarettát használók körében tapasztalható öngyilkos magatartás kockázatainak kezelésére és mérséklésére.

És mielőtt továbbmennénk én felhatalmazva érzem magam hogy Fifika nevében is arra kérjem a kedves hallgatókat, hogy és amennyiben ő, vagy a családtagja, vagy bárki más a környezetében az e-cigaretta használata közben ilyen gondolatokat érzett, mindenféleképpen vegye föl velünk a kapcsolatot. Mert mi még ilyen embert nem láttunk.

Ami persze nem zár ki semmit. Hú, és akkor most jön a nagy merítés igazából, mert hogy bevezetésükben kifejtik hogy micsoda új korszak volt ez, és jönnek a ismerjük, nem ismerjük, milyen függőséghez vezet, és a légzési problémáktól a szív és érrendszeri károsodás lehetőségével való összefüggést is kiangsúlyozták.

Én nem értem egyébként, hogy miért van ennyire fókuszban a sertülők és fiatal felnőttek körében erősen növekvő említés, hiszen én nem, de lehet hogy azért mert már nem vagyunk fiatalok, és én sem nézem, hogy mit szívnak a tizenpár évek vessek. De hogy a mi időnkben ugye az volt, hogy mi, akik le akartunk szokni, ez a 30 fölöttiek voltak azok akik ezzel az új technológiával megismerkedtek, félnek a tendenciától, mivel a korai nikotinexpozíció hosszantartó függőséget okozó magatartást válthat ki, ami potenciálisan más dohánytermékek használata az vezethet.

Tehát fordítsunk azoknak, akik nem értik, ez a kapudrog a hagyományos cigarettához az anyám úristenit. Azt mondja, és nem tudom hova rakni segíts, a legriasztóbb lehetséges következmények közé tartozik az e-cigaretta használatának a mentális egészségre gyakorolt hatása, amely téma közelmúltban kezdte felkelteni a tudományos közösségen belül mert Az érdeklődést.

Tehát hogy mentális egészségre gyakorolt hatás? Voltál úgy szarú, hogy túl sok egyszigit szívtam? 

Fifika: Csárli, tehát már kicsit előre olvastam meg próbáltam így fölfogni ott a teljes cikk tartalmát, nem csak itt a bevezetést, meg a következtetést, én azt gondolom két gondolat kavarok bennem. Az egyik az, hogy miért kell ehhez ilyen baszott bonyolult módon hozzáállni?

Tehát érted hogy ilyen külön metaanalízis, amikor előveszik azokat a tanulmányokat, amik az egyszigerette öngyilkossági hajlamával foglalkoznak, és abból csinálsz egy metaanalízist, miért nem lehet azt csinálni hogy foksz ezer Nem dohányzót, ezer dohányzót, ezer elcigaretta használót, és megnézed, hogy mennyi volt köztük az öngyilkos.

És ennyi Tehát hogy miért kell itt ilyen mindenféle bűvészkedéseket csinálni számokkal, meg mindenféle bizbassa, egy-kettő, pedig nekem nagyon ilyen érzed? Ilyen champix illat terjeng a levegőben. Azt nem is tudom hogy nem került a képbe egyébként, de igen, nekem is eszembe jutott. Tehát ez olyan mintha érted, ú, van ez a champix, ez nagyon szar gyerekek, meg itt öngyilkossági hajlan, meg izéhozé.

Mutassuk már ki az elcigarettáról is. Figyelj 

Charlie: már, a legszebb mondat tok egyike, az itt hevere lőttem, a szongya. Ízlelgesd az egészet majd. Mindazonáltal az elcigaretta mentális egészségre gyakorolt hatása különösen az öngyilkos viselkedéssel való kapcsolata továbbra is feltáratlan és kevésbé ismert.

Persze hogy feltáratlan, hiszen az egy hiba határ alatt. Mit akarunk feltáratlan Ezt tudod milyen? Ez mikor nem tudjuk hogy a fókusz csoportunknak mire van szüksége. És kreálunk valamit. Tehát hogy mit tudom is én. Ismered azt a növényt hogy lime Nem. Itt lime. Baszd meg, nem tudtam hogy van ilyen Most már, hogy tudom, most már kell.

Fifika: Nekem ez a mentális egészségre gyakorolt hatás ez arra emlékeztet, hogy nem tudjuk az ok-okozati összefüggést. Tehát hogy valaki érted ugyanez van a dohányzásnál is, hogy aki depressziós, az valószínűleg nagyságrendekkel, hogy mondjam, hajlamosabb dohányozni mint aki nem depressziós. És erre azt mondanák ezek az okosok, hogy ezek azért depressziósak mert dohányoznak.

Holott nem azért dohányoznak mert depressziósak. Ok, okozat, hát ez ilyen kurva egyszerű, tehát én komolyan mondom hogy sírni tudnék az ilyen, szerintem ez még tudománytalan is, tehát ez a minden áron bizonyítani akarásnak a nagyszerű iskola példája. 

Charlie: Ezt tudod mikor nagyon akarsz fingani, az befosol. Hát ez abszolút.

Azt mondja hogy egy dél-kóreai tanulmány azt találta, hogy a férfi résztvevők körében az öngyilkossági gondolatok, az öngyilkosság tervezési és a kísérletek aránya magasabb volt azoknál, akik e-cigarettát használtak mint azoknál, akik hagyományos cigarettát használtak vagy soha nem dohányoztak. Itt is szeretnék gratulálni hogy ennyire relativizáljuk a cigarettázást, az e-cigarettázáshoz képest.

Egyébként dél-kóreáról beszélünk, tehát az mégsem a lehetőség lehetőségek hozzája. Még jó, hogy nem Észak-Kóreát 

Fifika: említették Igen Na, ott biztos hogy nincsenek ilyen problémák. 

Charlie: Csak 

Fifika: megsúgom. 

Charlie: És a másik fantasztikus amerikai tanulmány megállapította, hogy az e-cigaretta használata, ezt lemerik írni, hogy az e-cigaretta használata nem más, hanem az, hogy te e-cigarettát használsz, 23 százalékkal növelte az öngyilkossági kísérlet komoly megfontolásának esélyét az előző évi 25 ezer serdülők körében, akik részt vettek az amerikai fiatalok viselkedési felmérésében.

És ezek az eredmények nem tények, az sugalják, hogy az e-cigaretta használata világszerte jelentős kockázatokra tehát ti tényező lehet az öngyilkos viselkedésben. 

Fifika: Itt válasz arra a kérdésünkre, amit Gabinak tettünk föl. Hol vannak a régi ecigis barátaid? Hát mondom, öngyilkosak lettek. Ennyi ennyi ennyi. 

Charlie: Aj, vannak még itt fantasztikus dolgok, várjál csak találjam meg.

Agyvérzést 

Fifika: kapok komolyan, tehát hogy ezt a csém így összerakni. Gabi azt kérdezi, hogy mindenki öngyilkos lett, Mikulás sem létezik fogtündér. Az is kamú. 

Charlie: Mindegyik ecigizett. Na, megvan a válasz A tudományosság az itt ott merül ki, hogy elemzésükből kizárták a kvalitatív tanulmányokat, a szakpolitikai elemzéseket, véleménycikkeket, esettanulmányokat, esetleírásokat, áttekintéseket, állatkísérleteket, mivel ezek nem kínálták a kutatási kérdésünk közvetlen megválaszolása.

Segítek! Mivel ezek közvetlenül nem támoztatták el azt a baromságot, amit meg akartunk állapítani. 

Fifika: Igen, ilyen 

Charlie: egyszerű. Ezt hívják 

Fifika: szelektivitásnak Figyelj már, van itt 

Charlie: egy jóféle polózaféle cikk. Áh, az véleménycikk, zárjuk ki a picsába. Az igen. Az nem jó. De van a farszalinosz. Hát esettanulmány, zárjuk ki a picsába.

Az adatkinyerésről mit mondtak? Figyelj, hát nagyon figyeltek hogy sziklaszilárd legyen, mint az alkotmányunk. Az adatkinyerést kettő lektor egymástól függetlenül végezte, egységes adatkivonási sablont használtak, a kinyert információk kiterjedtek a tanulmány jellemzőire, tehát hogy szerzőkiadási év ország tanulmány felépítése, mint a nagysága, a résztvevők demográfiai adataira és az öngyilkos magatartással kapcsolatos eredményekre.

A feltárt eltéréseket megbeszéléseken, vagy egy harmadik lektor véleményének kikérésével orvosolták. A minőségi értékelés a Newcastle ottava skála segítségével történt, és ez a skála értékelte a csoportok kiválasztásának a kritériumait, az összehasonlíthatóságot, valamint hogy az érdeklődése számot tartó expozíció vagy kimenetel az milyen állapotba billent.

Hát én ezt így… Baszd meg! Eszembe nem jutott, hacsak… Nem lennének öngyilkos hajlamaim, hogy egy ilyen tanulmányt írjak. Hát, hogy már mindent elemeztek, mit elemezzünk? Hm, nem tudom. El-cigarettát meg a eddig élnek az emberek? Tovább élnek? Nem, nem, az túl unalmas. Figyelj már, legyen olyan, hogy el-cigarettát és öngyilkosság, mit szólsz hozzá?

Avad, mert hogy avad raja itumala és abajem meg abdelaziz a a szerzője, meg a gaidan mahalkva nazli katli Ezek 

Fifika: a nem gyógyszergyárak által befolyásolt nevek. 

Charlie: Egyébként nagyon gyanús nekem sok az indiai benne. Indiában mi van? Cigaretta. Megjövedéki adó. 

Fifika: Igen. 

Charlie: Szóval én még nem találkoztam ilyen összehasonlítással, hogy de facto lemerjük írni, hogy már pedig ez veszélyesebb az öngyilkosság hajlamát tekintve mint a cigaretta.

Lemerjük írni bakker. Ez nagyon durva. A közelmúltban az öngyilkos magatartás kockázati tényezőjeként azonosították a szerhasználatot. Szerhasználat alatt kábítószert értsünk. Tudod Fifi, amiről beszéltünk, hogy fentanil és azzal egy kupacban az egy cigaretta folyadék, tehát a szerhasználatot, beleértve a nikotin dohányzás általi fogyasztását is.

A nikotin neurobiológiai hatásai, amelyek befolyásolhatják a hangulatot, kognitív funkciókat, szerhasználat pszichoszociális vonatkozásai mellett hozzájárulhatnak ehhez az összefüggéshez. Hűűűű… Itt nagyon sok mindent látok még ebben a cikkben, nem tudom végigolvasni az összeset kielemezgetni, de hogy rengeteg olyan szót, hogy feltételes módban van, hogy potenciális összefüggést említ, vagy olyan állítást próbál igazolni, amit senki nem állapított meg sehol, de ezek szerint csak sikerül találniuk tizenpár olyan tanulmányt Dél-Koreában és Amerikában, ami a kutatási anyagukat acélossá tette.

Nem tudom valószínűleg öngyilkos szeretnék lenni ettől a cikktől. Jaj, jaj jaj nem az egy 

Fifika: cikitől. Tökön szúrom magam egy egóval konkrétan, tehát hogy ez így. Áh mindegy. Charlie, elrontottad a napomat. 

Charlie: Én nem szeretném hogy a napod rossz legyen úgyhogy mit tudom is én, beszéljünk akkor a Beszéljünk akkor arról, hogy mit láttál a héten még.

Fifika: Ha van értelme 

Charlie: annak mert nekem nincs. Hát ettől 

Fifika: több értelme van. Volt egy hát így belecsaptam egy pár rajzfilmbel. Képzeld el. 

Charlie: Lolka és bolka? 

Fifika: Lolka igen. Én koromban az volt a manga. Lolak és bolek. Bolek, igen. Nem nem. Full metal alchemist, ami nekem egy ilyen láttam egy pár filmet, nem voltam tőlük elájúlva, de valaki azt javasolt hogy nézzem meg a rajzfilmet.

Ez volt az egyik a másik pedig a Cowboy Bibop, ami egy baromi jó filmsorozat volt, és elkasszálták egy év Ezt akartál mondani? De hogy az eredetileg ugye egy képregény, de sokkal hamarabb csináltak bele rajzfilmet. És most azt kezdtem el nézni az első három részen túl vagyok, egész érdekes. Amúgy a legérdekesebb az volt, hogy mennyire jó volt a film.

Tehát hogy mennyire hozta ugyanazt hangulatot, azt a fajta vagányságot, amit a rajzfilm is hozott. Úgyhogy én mindenkinek ajánlom egyébként, és elég rég készült, tehát kétezer környékén. Mindenkinek ajánlom hogy nézzen bele. Ez elméletileg kölcsönzőben létezik magyar szinkronnal is, amúgy meg azt hiszem a Netflixen fölirattal van fenn.

Úgyhogy jó, ennyi hát meg ugye megy a Sárkányokháza második évad, Gyűrűkura második évad és valami van az Apple TV is, amit nézek. Valaminek a… Jó hát a Slow Horses-nek az új évada. Hát ez zseniális még mindig. Úgy hát jól jön. Nekem ezek voltak benn a tárba, de majd a hétvégén az új tévémet hogyha becipeljük a szobába, akkor ne kiállok.

Charlie: Egyrészt most elmondom a szomorú dolgokat, hogy nehogy a végén tényleg öngyilkos legyél. Oké Mondd neked valamit az a név hogy James Earl Jones. Hogyne, 

Fifika: ő volt a Darth Vader-nek a hangja. Igen. Itt hagyott 

Charlie: bennünket. 

Fifika: Hát vakker. 

Charlie: Úgyhogy aki látta őt… Lehet, hogy kizett.

De hogy volt ő a Big Bang-ben is egyébként, kameózott. Én néztem a szíltímet, meg a mosógépet, ahogy most. Tehát nem tudom, te csináltál ma hogy leülsz és nézed, hogy forog és… 

Fifika: Olyan mint az első 3D nyomtató, nem tudod hogy így leült és így nézted ahogy húz a csíkot. 

Charlie: Úgyhogy ez van, és szomorúan veszem tudomású, hogy még mindig hivatkozol a Netflixre, pedig bolykotra szólítottunk föl.

Apple TV+, gyerekek. Apple TV+, ennyi És hogyha behúztátok az Apple TV-t, akkor utána jönnek majd a Ted Lasso-k, meg mindenféle jó sorozat, és rájöttök, hogy olcsóbb, mint a Netflix. Lemondtam 14. éve le fog ketjenni a Amazonom is, a Prime. Úgyhogy ez marad Lehet hogyha veszek telefon, meg én kapok valami pár hónap ingyenest, nem tudom majd megnézzük.

Úgyhogy nekem körülbelül ennyi, várakozással tekintek arccal előre, 13-a azaz három nap múlva elkezdhet emberke, meg én is, meg mindenki más is telefont rendelni. Én még várok egy kicsit aztán meglátjuk, hogy mi lesz de ennyi. És most ezen kívül semmi sorozatom nincs úgyhogy én behúznám a kertkaput, és jövő héten újra támadunk a Daszlekvitbóttal.

Addig is kitartás nektek, csók mindenkinek, sziasztok! 

Fifika: Egy élmény volt, sziasztok!

Párásító a Patreonon

E heti adásunk kiemelt támogatói, köszönjük!

Hencz Imre
Hayas
Farkas Zoltán
Fricska Sándor
Dvarw
Bódizs Péter
Ladancsik Gábor
Simon Zsolt

A letöltési lehetőség módja megváltozott! Direkt letöltésre továbbra is van lehetőség, de a lejátszó jobb alsó sarkában található a funkció. Használjátok bátran!
Iratkozz fel iTunesban Iratkozz fel RSS-ben Podcast oldal – libsyn
Akik ezt az egészet elkövették (ABC rendben): Bernárius RóbertFicsor Zoltán
A podcast célja, illetve egy kis GyIK IDE KATTINTVA olvasható. Ha szeretnél a témához hozzászólni, itt van rá lehetőséged! Várjuk továbbá a kérdéseket, téma javaslatokat, amelyeket fel tudunk az elkövetkező adásokban dobni.
patreon_below_ad

Ez is érdekelhet

Podcast #467 – Escobar a medence közepén

Vége a nyári szabadságnak, de még mindig szenvedünk a hőségtől. A magyarok 9 éves cikkekkel …

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Nem találtál választ? Tedd fel a kérdésed!

You will receive an email when your question will be answered.

+ = Verify Human or Spambot ?

Hűséges Hallgatók Figyelem!

Ha a kedvenc podcastunkat hallgatod, márpedig igen (hisz itt vagy), és úgy érzed, hogy “Végre egy podcast, ahol azzal foglalkoznak a srácok, ami engem érdekel!”, akkor itt az idő, hogy csatlakozz a Patreon különítményünkhöz! Segíts nekünk fedezni az előfizetésekre és a mikrofonokra költött pénzt, hogy életben tartsuk a show-t! 🎙️☕

Ne aggódj: ha nem tudsz támogatni bennünket, a podcast továbbra is ingyenes marad, mint egy baráti ölelés! 💚 Viszont ha támogatsz minket, exkluzív tartalmakkal háláljuk meg, mint például az élő podcast felvétel, ahol bepillantást nyerhetsz a furcsa podcast-készítői rituáléinkba, vagy adások után kötetlen beszélgetés keretében folytathatjuk egymás között! 🤫
Szóval, ha úgy érzed, hogy a világ boldogabb hely lenne egy kis extra podcast-tartalommal, akkor csatlakozz a Patreon-hoz és légy része a küldetésnek! 🌟
Köszönjük, hogy velünk vagy, még akkor is, ha csak a fülhallgatódon keresztül hallgatsz bennünket, és néha elmosolyodsz az adást hallgatva!

Subscribe NOW and get our interactive tutorial!

Sed ut perspiciatis unde omnis iste atus error sit voluptatem accusantium doloremque laudantium, totam rem

Thank you for sending!

We already sent you
link
to interactive tutorial

Please check your email!