A podcast mindenki számára elérhető, de ehhez szükség van minél több olvasónk támogatására. Legyél te is rendszeres támogatónk ide kattintva!


Az ÁNTSZ elektromos cigarettákkal kapcsolatos közleményének tételes cáfolata

Megdöbbenéssel olvastuk az ÁNTSZ tudománytalan, csúsztatásoktól, valamint praktikusan elhallgatott részinformációktól hemzsegő tényferdítő közleményét, amelyet az alábbiakban tételesen, a források megfelelő megjelölésével megcáfolunk.

“Az elektronikus cigaretta és annak kifújt gőze is káros az egészségre, az elektronikus cigarettákhoz használatos patronokban, illetve utántöltő flakonokban olyan vegyületek vannak, amelyek egészségkárosodást okoznak, ráadásul ez független attól, hogy az adott termék tartalmaz-e nikotint vagy sem” – írja az ÁNTSZ.

Az ismert (és az ÁNTSZ számára is elérhető) tények és kutatási eredmények fényében a fenti bekezdés helyesen a következőképpen hangzik:

Az elektromos cigaretta által kibocsátott gőzből hiányzik a dohány elégetésekor felszabaduló több ezer vegyi anyag, így az a 400 közismerten rákkeltő vegyület is, amely a dohányfüst elválaszthatatlan eleme. Az e-cigarettában található folyadék hevítésekor felszabaduló néhány, az egészségre ártalmas vegyület koncentrációja rendre az egészségügyi határértékeken belül marad, ezek mennyisége a hagyományos cigaretta füstjében található mennyiségekhez képest elenyésző. Az elektromos cigaretta használata a jelenlegi becslések szerint legalább 95%-ban kevésbé egészségkárosító, mint a hagyományos dohányzás.

http://taw.sagepub.com/content/early/2014/02/12/2042098614524430.abstract
http://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0273230014002505
https://www.gov.uk/government/publications/e-cigarettes-an-evidence-update

A belélegzett levegőben is olyan vegyületek találhatóak, amelyek egészségkárosodást okoznak, és ez is független attól, hogy a levegő épp tartalmaz-e nikotint, vagy sem. Az ÁNTSZ logikája szerint a levegővétel tehát kerülendő lenne, mi azonban mégsem tudjuk javasolni ezt a „forradalmi” módszert.

“A patronok, flakonok töltésére használt folyadékokban megtalálható propilén-glikol már rövid távon szem-, légcső- és torokirritációt okoz, hosszabb távon gyermekeknél az asztma kialakulásának kockázatát fokozza” – szögezi le merészen az ÁNTSZ.

A propilén-glikol mind a kozmetikai-, mind az élelmiszeriparban előszeretettel alkalmazott adalékanyag, besorolása szerint az egészségre nem ártalmas.

Pontosan ugyanezt a propilén-glikolt szokás egészségügyi szprékben és inhalátorokban vivőközegnek, valamint kórtermi levegő fertőtlenítésére is használni. Az ÁNTSZ fenti állítása nem egyéb, mint a vonatkozó Wikipedia szócikkből kiragadott részlet, a feltételes módú szöveg állításra történő átalakításával, kizárólag a lehetséges negatív hatások előtérbe állításával.

Az asztma kialakulásának kockázatának fokozására nincs tudományos bizonyíték, egy 2010-es tanulmány szerzői utalnak rá, hogy elképzelhető, hogy van némi összefüggés, de maga a tanulmány a háztartásokban fellelhető víz alapú festékeket és tisztítószereket nevezi meg fő okoknak. Ezzel szemben egy 2014-es tanulmány az asztmás dohányosok egészségi állapotában jelentős javulást figyelt meg, miután az alanyok a hagyományos dohányzásról az elektromos cigarettára váltottak.

http://www.ecigarette-research.org/research/index.php/whats-new/whatsnew-2014/163-ecigs-asthma

“Az e-cigaretták ízesítéshez mesterséges anyagokat alkalmaznak, ilyenek például a keton és észter, illetve aldehid vegyületek. Ez utóbbi szintén erősen irritáló hatású, elsősorban a légzőszerveket károsítja” – ijeszt ránk az ÁNTSZ.

Ez a szenzációs felfedezés már nem annyira érdekes, ha hozzátesszük, hogy a keton gyakorlatilag több száz vegyület gyűjtőneve, például a fruktózé (gyümölcscukor) is, és az emberi szervezet normális működése során maga is állít elő ketonokat a bevitt szénhidrátokból. A fenti bekezdés helyesen a következő lenne:

Az e-cigaretták ízesítéséhez aromákat alkalmaznak, melyek természetes és mesterséges összetevőket is tartalmazhatnak. Ezen aromák az étkezési minőségű aromákhoz képest jellemzően jóval nagyobb tisztaságúak. Az elektromos cigarettázás legbiztonságosabb formájához kizárólag olyan utántöltőket vásároljon, amelyek megbízható gyártóktól származnak, és megfelelő minőségi és biztonsági dokumentációjuk hozzáférhető.

“A patronokban, flakonokban gyakran megtalálható a glicerin is, melynek belégzése a tüdőben gyulladásos állapot kialakulásához vezethet.” – hívja fel a figyelmet az ÁNTSZ.

A tisztelt szakértő itt bizonyára a Spanyolországban felröppent lipoid pneumonia rémhírre kívánt utalni, amellyel pusztán annyi a probléma, hogy a növényi glicerin alkohol, és nem lipid, így nehezen tudna lerakódni a tüdőben zsírként, ami a betegség kiváltó oka lehetne. Aki nekünk nem hisz, az olvassa el a tudományos élet prominens képviselőinek véleményét a témában:

http://www.ecigarette-research.com/web/index.php/2013-04-07-09-50-07/2014/157-glycerol
http://www.ecigarettedirect.co.uk/ashtray-blog/2015/08/e-cigarettes-lipoid-pneumonia.html

“Az e-cigaretta abban sem különbözik a hagyományos dohánytermékektől, hogy a kifújt füst, illetve pára azok egészségét is károsítja, akik csak passzív elszenvedői mások káros szenvedélyének.” – emeli a tétet az ÁNTSZ.

A fenti állítás – nehéz szebben fogalmazni – szemenszedett hazugság. Többször megállapításra került, hogy az elektromos cigarettának nincs semmiféle, a passzív dohányzáshoz hasonlatos, a környezetre gyakorolt káros hatása, már csak azért sem, mert eleve nincs a dohányzáshoz hasonlatos egészségkárosító hatása. Ha a tisztelt szakértőknek nehezére esik az elemi logika és a józan ész alkalmazása, akkor legalább az értő olvasás művészetével megpróbálkozhatnának, hátha az segít.

http://www.ecigarette-research.com/web/index.php/2013-04-07-09-50-07/2014/184-passive-vape

“Az elektronikus-cigaretta párájában a propilén-glikol és glicerin koncentrációja nagyobb, mint a hagyományos cigaretták füstjében.”

Tekintve, hogy az elektromos cigaretta utántöltő folyadéka 95-97%-ban ezekből az anyagokból áll, úgy hisszük ezen nem annyira ildomos meglepődni. Ismervén, hogy ezen anyagok nem jelentenek veszélyt az emberi egészségre, magától adódik a kérdés: igen, és?

“A formaldehid koncentrációja háromszor magasabb az elektronikus-cigaretta párájában.”

Mint miben? Mert a dohányfüstben bizony átlagosan ötvenszer annyi formaldehid található. Elkeserítő, hogy valaha patinás hírnevű intézmények a mai napig előszeretettel verik a formaldehid-hisztéria tam-tam dobját, még azok után is, hogy az már bő egy évvel ezelőtt, az első megjelenéseket követően néhány napon belül megcáfolásra került.

http://www.ecigarette-research.com/web/index.php/2013-04-07-09-50-07/2014/188-frm-jp

“Tévhit az is, hogy az elektronikus cigaretta hatásos eszköz a dohányzásról való leszokás támogatásában, erre ugyanis nincs megfelelő tudományos bizonyíték.”

Álláspontunk szerint az elektromos cigaretta nem leszokást támogató eszköz, hanem az egészségügyi kockázatot csökkentő, a hagyományos dohányzást kiváltó alternatíva. De rendkívül bájos, hogy a saját, rémhírkeltő állításai esetében cseppet sem zavarja az ÁNTSZ-t, hogy azokra nincs megfelelő tudományos bizonyíték, sőt, épp az ellenkezőire van.

“Ezzel szemben a nikotint helyettesítő terápiák, az ilyen célra kifejlesztett gyógyszerek, továbbá a csoportos, illetve telefonos támogatás már bizonyították hatékonyságukat, az ÁNTSZ is ezen módszerek alkalmazását javasolja”

Ezek szerint a bizonyítottan káros, rohamokat és öngyilkos gondolatokat okozó leszoktató gyógyszerek használata az ÁNTSZ szerint teljesen elfogadható, sőt, javasolt.

http://america.aljazeera.com/watch/shows/america-tonight/america-tonight-blog/2013/11/21/fda-anti-smokingdrugchantixlinkedtomorethan500suicides.html
http://www.drugs.com/sfx/champix-side-effects.html

Végezetül két kérdésünk maradt:

  • Miért vezeti félre szándékosan az állampolgárokat az ÁNTSZ, beállva azon egészségügyi intézmények szégyensorába, amelyek fittyet hányva az emberi élet védelmének eszméjére, bulvárszintű igénytelenséggel próbálják elrettenteni a dohányosokat egy nagyságrendekkel biztonságosabb alternatívától?
  • Hogyan higyjünk el ezeknek a hivatalos intézményeknek a továbbiakban bármit is, ha egy ilyen triviális kérdésben, mint az elektromos cigaretta, ennyire egyértelműen tettenérhető hazugságokkal próbálják befolyásolni a közvéleményt?

A fenti cáfolatainkat minden illetékes figyelmébe ajánljuk, amennyiben ezekkel vitatkozni, esetleg a saját állításaikat bizonyítani szeretnék, vagy tudják, szívesen állunk a rendelkezésükre. Kérdezzenek okosan, és bátran.

Tisztelettel: Villanypára Egyesület

Ui: Kérjük írják alá a petíciót, amíg nem késő….
https://www.change.org/p/magyarorsz%C3%A1g-korm%C3%A1nya-racion%C3%A1lis-%C3%A9s-emberi-e-cigaretta-szab%C3%A1lyoz%C3%A1st?recruiter=33250716&utm_source=share_petition&utm_medium=facebook&utm_campaign=share_page&utm_term=des-lg-no_src-custom_msg

patreon_below_ad

Ez is érdekelhet

Jó hírek a brit rákkutatóktól

A Cancer Research UK által finanszírozott hosszú távú kutatások egyike került 2017. február 6-án reggel …

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Nem találtál választ? Tedd fel a kérdésed!

You will receive an email when your question will be answered.

+ = Verify Human or Spambot ?

Hűséges Hallgatók Figyelem!

Ha a kedvenc podcastunkat hallgatod, márpedig igen (hisz itt vagy), és úgy érzed, hogy “Végre egy podcast, ahol azzal foglalkoznak a srácok, ami engem érdekel!”, akkor itt az idő, hogy csatlakozz a Patreon különítményünkhöz! Segíts nekünk fedezni az előfizetésekre és a mikrofonokra költött pénzt, hogy életben tartsuk a show-t! 🎙️☕

Ne aggódj: ha nem tudsz támogatni bennünket, a podcast továbbra is ingyenes marad, mint egy baráti ölelés! 💚 Viszont ha támogatsz minket, exkluzív tartalmakkal háláljuk meg, mint például az élő podcast felvétel, ahol bepillantást nyerhetsz a furcsa podcast-készítői rituáléinkba, vagy adások után kötetlen beszélgetés keretében folytathatjuk egymás között! 🤫
Szóval, ha úgy érzed, hogy a világ boldogabb hely lenne egy kis extra podcast-tartalommal, akkor csatlakozz a Patreon-hoz és légy része a küldetésnek! 🌟
Köszönjük, hogy velünk vagy, még akkor is, ha csak a fülhallgatódon keresztül hallgatsz bennünket, és néha elmosolyodsz az adást hallgatva!

Subscribe NOW and get our interactive tutorial!

Sed ut perspiciatis unde omnis iste atus error sit voluptatem accusantium doloremque laudantium, totam rem

Thank you for sending!

We already sent you
link
to interactive tutorial

Please check your email!