A podcast mindenki számára elérhető, de ehhez szükség van minél több olvasónk támogatására. Legyél te is rendszeres támogatónk ide kattintva!


Rákkeltő-e a nikotin?

Számos tanulmány mutatta ki, hogy minden második, 35 év feletti dohányos a káros szenvedélyével kapcsolatos betegségébe hal bele. Magyarán dohányosként 50% esélyed van rá, hogy a cigaretta fog véget vetni az életednek.

Doctor-Murray-LaugesenDr. Murray Laugesen Új-Zéland egyik legismertebb szaktekintélye a dohányzás okozta ártalmak terén. Az elektronikus inhalátorok 2007-es elterjedése óta jelentős energiát fektetett e-cigarettával kapcsolatos kutatásokba. Laugesen több ízben tárta a nyilvánosság elé, milyen népegészségügyi előnyökkel, illetve ártalomcsökkentéssel jár az elektromos készülékek használata a hagyományos dohányzással szemben.

Egy 2010-ben megjelent meghatározó tanulmánya azt a tudományos következtetést vonta le, hogy az elektromos inhalátorok használata esetén jelentősen csökkenhet a rák kialakulásának veszélye. Egyértelmű az is, hogy nem a nikotin okozza a rákot, hiszen a nikotin önmagában nem rákkeltő anyag.
Egy másik, az utántöltő folyadékokkal is foglalkozó cikkben olvasható, hogy a cigarettafüstben található kb. 4000 vegyi anyag közül jó néhány bizonyítottan rákkeltő, számos összetevő szív és érrendszeri károkért felelős (a dohányosok körében 300%-kal magasabb a szív és keringési betegségek aránya!). A hagyományos dohánytermékek gyakorlatilag olyan nikotinbeviteli eszközök, amik súlyos egészségkárosodáshoz vagy halálhoz vezetnek.
Ugyanebben a cikkben olvasható az is, hogy az Amerikai Tüdőgyógyászati Szövetség szerint több, mint 7000 vegyület és 70-nél is több rákkeltő ágens található a dohányfüstben, akár aktív, akár passzív elszenvedői vagyunk.

A nikotin soha, semmilyen vizsgálat során nem mutatott rákkeltő hatást!

A dohányzásról tudjuk, hogy a szív- és érrendszeri betegségek előfordulásának valszószínűségét jelentősen emeli. A napi 1 csomaggal elszívó dohányosok esetén az ilyen krónikus betegségekre való fogékonyság megtriplázódik – ez azonban nem hozható összefüggésbe a nikotinnal.

Dr. Laugesen 2010-es tanulmányából:

“Kalifornia állama szerint a nikotin sem belélegezve, sem bármilyen más formában a szervezetbe juttatva nem ismerhető el rákkeltő anyagként. Többszáz rákkeltő anyagot tartunk nyilván, melyek közül rengeteg mutatható ki a dohányfüstből.”

1996-ban a norvégok a trondheimi egyetem kórházában átfogó, hosszú távú kísérletet végeztek a nikotin tartós belélegzésével kapcsolatban, melyet később tanulmány formájában publikáltak is. Ebből egy rövidke idézet:

„Az égetett dohány fogyasztásáról tudjuk, hogy összefüggésbe hozható szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának esélyével, rákos megbetegedésekkel, különös tekintettel a tüdőre. Annak ellenére, hogy jelentős mennyiségű kutatási anyag áll rendelkezésre ezzel kapcsolatban, az ilyen egészségkárosodásokat okozó anyagokat illetően nincs elég információ a birtokunkban.

A nikotin az az anyag, ami a dohányfogyasztás élvezeti értékét adja, ugyanakkor a függőséget indukálja.

Elsőként végeztünk olyan kísérletett, ami a nikotin hosszú távú (két évig tartó) belélegzését vizsgálta patkányokon. A patkányok egy zárt kamrában lélegezték be a nikotint, aminek a dózisa egy erős dohányos esetén mérhető plazmakoncentráció kétszeresét eredményezte a kísérleti állatokban.

A nikotint napi 20 órában, heti öt napon át lélegezték a patkányok két éven keresztül.

A halandóság növekedésére, keringési zavarokra vagy érelzáródásra, továbbá tumorok kialakulására utaló jeleket nem fedeztünk fel a kontrollcsoporthoz képest. Sem makroszkópikus, sem mikroszkópikus daganatos elváltozásokat nem találtunk, ugyanakkor neuroendokrin sejtek elszaporodása sem mutatható ki. 

Következtetésünk tehát: a tanulmányunk semmilyen káros hatást nem tudott kimutatni, amennyiben a nikotin tiszta formában került belélegzésre.”
A nikotint hanyag és szakmaiatlan módon veszik egy kalap alá a 70 rákkeltő anyaggal, amik a dohányfogyasztás első számú károkozói.

Ha a nikotint ömagában vesszük magunkhoz, nem karcinogén – még akkor sem, ha dohányzásellenes aktivisták és politikusok azt állítják.

Forrás:
http://vapeaboutit.com/does-nicotine-cause-cancer/

patreon_below_ad

Ez is érdekelhet

Jó hírek a brit rákkutatóktól

A Cancer Research UK által finanszírozott hosszú távú kutatások egyike került 2017. február 6-án reggel …

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Nem találtál választ? Tedd fel a kérdésed!

You will receive an email when your question will be answered.

+ = Verify Human or Spambot ?

Hűséges Hallgatók Figyelem!

Ha a kedvenc podcastunkat hallgatod, márpedig igen (hisz itt vagy), és úgy érzed, hogy “Végre egy podcast, ahol azzal foglalkoznak a srácok, ami engem érdekel!”, akkor itt az idő, hogy csatlakozz a Patreon különítményünkhöz! Segíts nekünk fedezni az előfizetésekre és a mikrofonokra költött pénzt, hogy életben tartsuk a show-t! 🎙️☕

Ne aggódj: ha nem tudsz támogatni bennünket, a podcast továbbra is ingyenes marad, mint egy baráti ölelés! 💚 Viszont ha támogatsz minket, exkluzív tartalmakkal háláljuk meg, mint például az élő podcast felvétel, ahol bepillantást nyerhetsz a furcsa podcast-készítői rituáléinkba, vagy adások után kötetlen beszélgetés keretében folytathatjuk egymás között! 🤫
Szóval, ha úgy érzed, hogy a világ boldogabb hely lenne egy kis extra podcast-tartalommal, akkor csatlakozz a Patreon-hoz és légy része a küldetésnek! 🌟
Köszönjük, hogy velünk vagy, még akkor is, ha csak a fülhallgatódon keresztül hallgatsz bennünket, és néha elmosolyodsz az adást hallgatva!

Subscribe NOW and get our interactive tutorial!

Sed ut perspiciatis unde omnis iste atus error sit voluptatem accusantium doloremque laudantium, totam rem

Thank you for sending!

We already sent you
link
to interactive tutorial

Please check your email!