BREAKING NEWS
A podcast mindenki számára elérhető, de ehhez szükség van minél több olvasónk támogatására. Legyél te is rendszeres támogatónk ide kattintva!


AGA T3

Kezdjük azzal, hogy szerettem! Vonatkoztassunk el attól, hogy RBA kazán, és csak haladó felhasználóknak javasolt. Ez nem az. Bőven ajánlott a Genesis típusú RBA kazánokkal ismerkedőknek is.

A kazán egy dobozban érkezik, sok kiegészítővel ( o gyűrűvel, fémszövettel, kanthal huzallal ). Pozitív, hogy szinte bármivel beüzemelhető, legyen az fémszövet cső, üvegszál, kerámia wick, sodrony. Jómagam üvegszállal tekertem meg, semmi hiba nem volt így sem benne.

Amit el lehet mondani a tekerésről ( a videóban látszik is ): 2*3 mm üvegszálat behelyeztem a lyukba, egészen az aljáig vezetve. Ekkor helyeztem mellé egy segédtűt, és a középső cső oldalán lévő vájatba a huzalt. Ezután a menetes gyűrűvel rászorítottam. Innentől kezdve mindent úgy kell csinálni, mint egy hagyományos tekerést. A felső bekötési pont alá befogattam a kanthalt, eligazgattam a tekerést, majd szárazon egy izzítással megnéztem mindenhol egyenletes-e az izzás.

Miután ez megvan, elkezdhetjük feltölteni kedvenc folyadékunkkal a tartályt a kis betöltőlyukon. Sajnos maga a tank csak kb 2ml folyadékot tud tárolni. Ha ezzel megvagyunk, hagyjuk, hogy megszívja magát az üvegszál, vagy cseppentsünk pár csepp liquidet a tekerésre. A betöltőlyuk zárócsavarja jó ötlet, de ha már fel van töltve a tank, és megszívta magát ( az üvegszálunk mondjuk ), akkor a ki/betekerése során össze-vissza kenjük magunkat folyadékkal, és a tekerést is elpiszkálhatjuk. Ezt elkerülendő csipesszel is kitekerhetjük, bár elismerem, ez kényelmetlenebb.

A kupakot a helyére téve láthatjuk, hogy a belső kiképzése olyan, hogy azt csak 2 oldalról tudjuk felrakni, így nem fordulhat az elő még véletlen sem, hogy az érintkező, vagy a töltölyuk zárócsavarja elé helyezzük véletlen.

Íze, gőze megfelelő, de érdemes hozzá egy jó drip tipet nézni ( a készlet nem tartalmazza ), lehetőleg olyat, ami vagy kicsivel hosszabb az átlagnál, vagy megfelelő hűtéssel rendelkezik, mert hajlamos kellemetlen szintűre melegedni.

 

PRO

  • középen elhelyezhető üvegszál/fémszövet/kerámia
  • többféle tekeréssel használható
  • egyszerű, gyors beüzemelés
  • a kazánpalást nem tehető fel rossz pozícióban
KONTRA

  • viszonylag kis puffer tartály ( kb 2 ml )
  • a betöltőcsavar kitekerése már megtöltött tartály esetén problémás lehet

 

 

Tetszett az értékelés? Szeretnéd, ha lenne még sok-sok hasonló? Csatlakozz a YouTube csatornához, Facebook profilhoz, vagy iratkozz fel a Twitter csatornára, hogy első kézből értesülj az új videókról! Szeretnéd, ha a Te készülékedről is készülne hasonló videó?

Vedd fel velem a kapcsolatot

Értékelés

Kidolgozás
Szerelhetőség
Íz
Gőz
TH
Ár/érték arány

TETSZETT

Egyszerű, gyors beüzemelés, kezdőknek is gyors sikerélmény.

User Rating: 4.15 ( 2 votes)
patreon_below_ad

Ez is érdekelhet

Taifun GS III (GSL klón)

Az a faramuci helyzet állt elő, hogy a klón (ahogy megtalálhatod: GS II 22mm, GS …

9 hozzászólás

  1. Alapos és nagyon érthető videókat készítesz,gratulálok és várom a következőt 🙂

  2. Szia érdeklődni szeretnék hogy nekem csak 1.8-ra sikerült tekernem az baj?Kezdő vagyok nagyon

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Nem találtál választ? Tedd fel a kérdésed!

You will receive an email when your question will be answered.

+ = Verify Human or Spambot ?