A podcast mindenki számára elérhető, de ehhez szükség van minél több olvasónk támogatására. Legyél te is rendszeres támogatónk ide kattintva!


Mindeközben Magyarországon, avagy az e-cigaretta boszorkánypere

2015. október 19-én az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: EMMI) törvénytervezete napvilágot látott. A tervezet értelmében az e-cigaretta használók is dohányosok, az e-cigaretta dohánytermék, az e-cigarettát használók ugyanott szívhatják csak a készüléküket, ahol cigarettáznak is, ergo leszünk szívesek ismét dohányozni, immáron passzívan. Ennek a tetejébe a trafikokba száműznék az e-cigarettákat, biztosítva a szakszerűtlen kiszolgálást, az arcátlan árcédulákat, a választék hiányát és a nívón aluli minőséget.

Október 30-án az ÁNTSZ közleménye is megjelent, miszerint az e-cigarettával kapcsolatos eddigi vizsgálatok eredményei rémisztőek, károsabb, mint az égetett dohány füstje, a kifújt pára is mérgező és rákkeltő. A tollat fogta Demjén Tibor, aki ugyanezen a napon a “királyi” televízióban is kifejtette minden tudományos alapot nélkülöző véleményét.

A fentiekről részletesebben ITT található információ.

November harmadikán, ezen a ködös reggelen minden eddigi nyilatkozatot és szakvéleményt lepipáló, hazugságoktól és ferdítésektől hemzsegő TV interjút láthatott az, aki 8:00 környékén az RTL Klub Reggeli című műsorát nézte. A beszélgetés a műsorvezetők és Dr. Horváth Ildikó között folyt, bár a hangvétel sokkal inkább olyan volt, mintha Adolf Hitler rémtetteit elemezték volna. Dr. Kissné Dr. Horváth Ildikó, az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet stratégiai igazgatója minden tekintetben messze felülmúlta Demjén Tibort. Kétszer.

TIBI
Demjén Tibor

Nem kívánok finomkodni, hiszen olyan durva félretájékoztatás esetén, mint a fent említett, nincs mit szépíteni. Tegyük hát rendbe a hazugságokat és a csúsztatásokat.

A friss felmérések riasztó adatokat mutatnak.

A friss felmérések egyre több helyen támasztják alá azt, amit mindig sejtettünk: az e-cigaretta nagyságrendekkel kevésbé káros, mint a hagyományos. Az angol közegészségügyi hatóságok (aug. 19.) 95%-kal egészségesebbnek tartják, a belga Legfelsőbb Egészségügyi Tanács (okt. 22.) ugyanezen a véleményen van, sőt, az e-cigarettát eleddig hatalmas lendülettel támadó CDC, az amerikai Járványügyi Hivatal is (nov. 2.) feltette a kezét és elismerte, hogy amitől eddig tartottak, az nem valós. Nincs kapudrog-effektus, a nemdohányzók nagyon kis aránya vásárol magának e-cigarettát, a dohányosoknak pedig segít a leszokásban.

Ezzel szemben a Dohányzás Fókuszpont és immáron Dr. Horváth Ildikó is ennek a tökéletes ellentettjét hangoztatja.

Nem tudjuk, miért akar bárki e-cigarettát használni.

Már hogy a fenébe ne tudnánk! Pontosan azért, hogy a dohányfüggőség okozta egészségkárosító hatásoktól mentesítsük magunkat és környezetünket. Emellett lényegesen költségkímélőbb, tisztább, nem tűzveszélyes és bizonyítottan kevésbé káros. Kellemes íze van, nincs mellékhatása, úgy élvezhető a nikotin minden “áldásos” hatása, hogy közben egy nemdohányzó személy egészségi állapotához közeli életminőséget biztosít a használójának. (lásd oldalunk “Akiknek már bevált” rovatát)
De nem a hazai “szakértők” szerint!

Agresszíven marketingelik az e-cigarettát a fiatalok felé.

Tegye fel a kezét az, aki látott/hallott már e-cigaretta reklámot televízióban, újságban vagy a rádióban. Kevesen vagyunk, ugye? Egyetlen e-cigaretta reklámot láthattunk, a TV shop-ban árult Clever Smoke nevű, használhatatlan minőségű játékot – azt is évekkel ezelőtt.

ILDI
Dr. Horváth Ildikó

A felforrósított párába kerül az aeroszol, mely addikciót fokozó anyagokat, ízesítést és nikotint, sőt glicerint is tartalmaz.

Először is: a pára maga az aeroszol! Tessenek kérem utánanézni!
Az e-liquid, azaz az utántöltő folyadék nem tartalmaz addikciót fokozó adalékot. Ha tartalmazna, az e-cigarettát használók körében nem az lenne a tapasztalható tendencia, hogy folyamatosan kevesebb és kevesebb nikotin is elegendő! Ugyanakkor mivel magyarázzuk azt, hogy többen az e-cigarettát sem használják már? Immunisak az addikciót fokozó anyagokra?
Igen, tartalmaz glicerint. Ahogy a COPD betegek párásító berendezése is.

Az e-cigaretta áldozatai: 1-2 éves gyermekek, akik a nikotinos patront megitták.

EJ

Tisztelettel megjegyezném, hogy a PATRON szilárd halmazállapotú, amazt meginni komoly nehézségekkel jár. Az e-liquidet azonban valóban meg lehet inni. Meg is történt. KÉTSZER.
2013. májusában, Izraelben egy 30 hónapos kislány a nagyapja szobájában rátalált az utántöltő palackra. 2014. decemberében New York államban, Fort Plain-ben történt hasonló eset: egy 18 hónapos kisfiú ivott nikotin koncentrátumot. A két esetben egy közös pont van: a részletesebb tudósítások szerint egyik palackon sem volt kupak!

A dohánycégek rafinált fogása az e-cigaretta, hogy a dohányzást újranormalizálja.

Az elektromos cigaretta két évvel ezelőttig nem is érdekelte a dohányipart, hiszen a gőzzel élők száma nem volt túl jelentős. 2012 és 2015 között azonban megsokszorozódott az e-cigarettát szívók száma, így nyilván részt szeretnének a piacból. Csak 2013-ban kezdődött a dohányipar komolyabb érdeklődése az e-cigaretták iránt, ahogy a népszerűségük kihatott a dohánytermékek forgalmára!
Az e-cigaretta világa alulról szerveződik, az elégedett fogyasztók bátorítják környezetüket a váltásra, a kereskedelem és a gyártás is ennek megfelelően, a piaci igények alakulásának fényében halad előre és bővül. A dohánycégek készülékei sem teljesítményük, sem minőségük tekintetében nem ütik meg a szabadpiacon kapható termékek mércéjét!

Szabályozatlan a szervezetbe bevitt nikotin mennyisége.

A szervezetbe vitt nikotin mennyiségét a felhasználó szabályozza a saját igényeinek megfelelően. Az erős dohányosnak az alacsony nikotintartalmú folyadék nem kielégítő, ugyanakkor a keveset dohányzóknak a túl magas koncentrációjú folyadék roppant irritáló. A kellemetlen kaparó érzést keltő, erős folyadékokat a kevesebbet dohányzók nem tudják élvezettel fogyasztani!
A slukkok száma, azaz a fogyasztás időtartamát szintén a felhasználó szervezete szabályozza. Aki dohányzott, pontosan tudja, hogy 2-3 cigarettát egymás után elszívni szinte lehetetlen, undorral és émelygéssel jár. Az e-cigaretta pontosan ugyanilyen: ha elég volt, egyszerűen zsebre teszi az ember.

Amerikában havi 200 mérgezéses esetet jelentenek, ami az e-cigaretta folyadékával hozható összefüggésbe.

Az említett adat 2014-es, többen cikkeztek róla. Amiről elfeledkezünk, hogy ez még mindig elenyésző szám, hiszen havonta több, mint százezer hívás érkezik az amerikai Poison Center telefonos segélyközpontokba! Íme egy éves kimutatás, hogy lássuk a teljes képet.

A glicerin belégzésének biztonságossága, illetve szükségessége is kérdéses.

PSV-safer-than-peanuts

 

A szükségessége egyszerűen magyarázható: az ideális méretű páracseppek, a füsthöz hasonló pára képzéséhez pontosan olyan felületi feszültségű és viszkozitású anyag szükséges, mint a glycerol és a propilén-glikol.
Emellett erről a két anyagról tudományosan bizonyított, hogy nem okoz károsodást a tüdőben – nem citotoxikus és nem is genotoxikus.

A biztonságosságát kutatások bizonyítják. A teljesség igénye nélkül íme két, egymástól független vizsgálat.

http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/15967561

http://www.tandfonline.com/doi/abs/10.3109/08958379209145307

 

Akármilyen e-cigarettát vizsgáltak, azokban mindig találtak legalább 25-30 féle rákkeltő anyagot.

A fenti állítás azt sugallja, hogy minden vizsgálatból efféle következtetést lehetett levonni. Eddig KÉT tanulmány mutatott ki ilyet, az egyik a japán formaldehid-tanulmányként elhíresült banális kutatási anyag, a másik, amire a doktornő hivatkozik 2013 őszén látott napvilágot és több régebbi, mások által végzett mérés eredményeit analizálták csupán. Az említett vizsgálati anyagok említésekor ismét a legfontosabb tényezőkről feledkezünk meg: a vizsgált folyadékokban kimutatható káros anyagok a dohányfüsthöz képest csak nyomokban voltak kimutathatók (nanogrammok!), illetve az ipar azóta hatalmasat fejlődött és a későbbiekben vizsgált liquidek párájában még kevesebb ilyen molekulát sikerült kimutatni! DNS roncsoló mutagén hatásról szó nincs!

http://www.mdpi.com/1660-4601/12/8/9046
http://www.mdpi.com/1660-4601/12/5/5215
http://www.mdpi.com/1660-4601/12/4/3439

Az e-cigaretta párája tele van ultra finom részecskékkel, amik könnyen áthatolnak a tüdőszöveten és egyből a keringési rendszerbe kerülnek.

Az e-cigaretta páracseppjei 5-15 mikrométer nagyságúak, akárcsak az azonos elven működő szórakoztatóipari füstgépek esetén.
A cigarettafüst részecskéinek mérete 0.1-0.3 mikrométer.
Tehát a 0.1-0.3 mikronos korom és kátrány LERAKÓDIK, a sokkal nagyobb páracsepp pedig átjut a hörgők sejtmembránján. Kell-e ezt tovább boncolgatni? A napnál világosabb, hogy amit a doktornő állít, fiziológiai képtelenség.

Van olyan, hogy passzív e-cigarettázás.

Erre ugyanaz a válaszom, mint Demjén úr esetén. Nincs. Még mindig nincs.

Szóba kerül a döntési szabadság sérülése, ha az ember közelében valaki e-cigarettát használ. Azonban az e-cigaretta gőze a tudomány mai állása szerint nem károsabb a passzív elszenvedőire, mint a mellettünk ülők kellemetlen szagú parfümje. Szeretném megjegyezni, hogy ezzel szemben az EMMI salátatörvényének tervezetében az e-cigaretta használók döntési szabadságát hagyják figyelmen kívül, sőt, alkotmányos jogaink sérülnek azzal, hogy a dohányfüstös helyekre vagyunk száműzve.

MIKI
Szócska Miklós

Tisztelt Honfitársaim, üdvözlök mindenkit a sötét, magyar középkorban!

patreon_below_ad

Ez is érdekelhet

Jó hírek a brit rákkutatóktól

A Cancer Research UK által finanszírozott hosszú távú kutatások egyike került 2017. február 6-án reggel …

Egy megjegyzés

  1. Én régóta figyelemmel kísérem az illegális drogok szabályozásának a témáját, és felháborító, hogy milyen súlyos társadalmi és emberi károkat okoz a végtelenül szakszerűtlen szabályozás.

    De még a marihuána káros hatásairól szóló sajtóban is nagyon ritka, hogy nem az újságíró, hanem maga a kutató hazudik a saját kutatási eredményeiről. Szinte egyáltalán nem fodul elő.

    Az e-cigi témában nekem úgy tűnik, hogy súlyosabb a félretájékoztatás, mint a marihuánával kapcsolatban, ami nagy szó. És persze a dohányzás elterjedtsége és súlyos egészségi következményei miatt a rossz szabályozás katasztrofális következményekkel járhat.

    Eddig azt hittem, hogy viszonylag cinikus ember vagyok, de 40 évesen olyan naív vagyok, hogy alig bírom elhinni, hogy ilyesmi lehetséges, ami itt folyik az e-cigivel kapcsolatban.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Nem találtál választ? Tedd fel a kérdésed!

You will receive an email when your question will be answered.

+ = Verify Human or Spambot ?

Hűséges Hallgatók Figyelem!

Ha a kedvenc podcastunkat hallgatod, márpedig igen (hisz itt vagy), és úgy érzed, hogy “Végre egy podcast, ahol azzal foglalkoznak a srácok, ami engem érdekel!”, akkor itt az idő, hogy csatlakozz a Patreon különítményünkhöz! Segíts nekünk fedezni az előfizetésekre és a mikrofonokra költött pénzt, hogy életben tartsuk a show-t! 🎙️☕

Ne aggódj: ha nem tudsz támogatni bennünket, a podcast továbbra is ingyenes marad, mint egy baráti ölelés! 💚 Viszont ha támogatsz minket, exkluzív tartalmakkal háláljuk meg, mint például az élő podcast felvétel, ahol bepillantást nyerhetsz a furcsa podcast-készítői rituáléinkba, vagy adások után kötetlen beszélgetés keretében folytathatjuk egymás között! 🤫
Szóval, ha úgy érzed, hogy a világ boldogabb hely lenne egy kis extra podcast-tartalommal, akkor csatlakozz a Patreon-hoz és légy része a küldetésnek! 🌟
Köszönjük, hogy velünk vagy, még akkor is, ha csak a fülhallgatódon keresztül hallgatsz bennünket, és néha elmosolyodsz az adást hallgatva!

Subscribe NOW and get our interactive tutorial!

Sed ut perspiciatis unde omnis iste atus error sit voluptatem accusantium doloremque laudantium, totam rem

Thank you for sending!

We already sent you
link
to interactive tutorial

Please check your email!