A podcast mindenki számára elérhető, de ehhez szükség van minél több olvasónk támogatására. Legyél te is rendszeres támogatónk ide kattintva!


Nem kell ÁFA-t fizetni 42$-ig, ha EU-n kívülről rendelsz

Sokszor elmondtuk mire kell figyelni, ha az ember EU-n kívülről rendelne bármit. Az összeghatárt is leírtuk, mely 22 EUR. Ez alatt magánszemélynek nem kell ÁFA-t fizetni (cégtől vásárolva a terméket).

Az utóbbi időben egyre több helyen lehetett olvasni, hogy már nem ezt az értékhatárt veszik figyelembe, hanem kb. 42 dollár felett szabják csak ki az ÁFA-t.
A NAV ezzel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adta:

A 2017 évi CLII. törvény az uniós vámjog végrehajtásának 162.§. (5) bekezdése

(5) A vámhatóság által kiszabott, illetve visszautalandó, jogcímenként kis összegű, 10 EUR-nál vagy az ezzel megegyező, a 138. § (1) bekezdése szerinti árfolyamon átszámított forintösszegnél kevesebb egyéb terhek összegét – kivéve a jövedéki termék után kiszabott egyéb terheket – nem kell megfizetni, illetve visszafizetni. Az így meg nem fizetett összeget a vámigazgatási eljárás lezárásával egyidejűleg törölni kell, a vissza nem térítendő összeget pedig bevételként köteles elszámolni a vámhatóság. Nem kell megfizetni, illetve visszafizetni azt a tíz euró alatti, egyéb teher különbözetet, valamint visszafizetni azt a 10 EUR alatti vámtúlfizetést, amely az egy határozatban egy vagy több jogcímen kiszabott és megfizetett összeg különbségéből keletkezett. Az így keletkezett tartozást a vámhatóság utólag törli, a túlfizetést pedig köteles bevételként adónemenként belső bizonylattal előírni és elszámolni

Magyar Közlöny A törvény teljes szövege Vámolási árfolyam

A NAV megerősítette, hogy valóban létezik ez a szabály, melyet alkalmazniuk kell, így minden olyan esetben, ahol 10 EUR vagy kisebb a kiszabott teher, el kell engedniük azt!

10 EUR ÁFA az 37 EUR rendelésnek felel meg, ami dollárra átszámolva kb. 43 $ (figyelem, ez árfolyamfüggő!)

Ha biztosra akarunk menni, akkor maximum. 42 $-ig rendeljünk szállítási díjjal együtt!

Fontos

  • A törvény minden esetben alkalmazandó! Ha kiszabják az összeget, a törvényre hivatkozva kérni lehet a kiszabott összeg elengedését! (bár hivatalosan ilyen nem fordulhat elő)
  • A szállítást végző cég felszámíthatja a szolgáltatásért kiszabott összeget!!! (Ez jelen esetben a postánál 3000 Ft, a DHL-nél 6300 Forint vámügyintézési díjat jelent)
  • A törvény Euróban adja meg az értékhatárokat, így az Euró/Dollár árfolyam függvényében ez módosulhat.

A postánál és a DHL-nél a korábbi gyakorlat az volt, hogy ha nem kellett vámot/áfát fizetni, akkor a vámügyintézés díját sem számítják fel. Reméljük ez nem fog változni!

A fentiek figyelembe vételével nyugodtan lehet 42 dollárig rendelni a termékeket! Ha valakitől még is ÁFA-t kérnének, válaszában hivatkozzon a fent idézett törvényre!

patreon_below_ad

Ez is érdekelhet

Ártalomcsökkentés

Ezzel a videóval próbálja az egyesület eloszlatni a téves információk szájról szájra történő továbbadását, így azt javasoljuk ha olyan ismerőssel találkozol, aki bizonytalan, vagy határozottan állítja, hogy márpedi az e-cigaretta károsabb, mint a hagyományos, ne szállj vele harcba, hanem szorítkozz a tényekre, és mutasd meg neki ezt a videót!

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Nem találtál választ? Tedd fel a kérdésed!

You will receive an email when your question will be answered.

+ = Verify Human or Spambot ?

Hűséges Hallgatók Figyelem!

Ha a kedvenc podcastunkat hallgatod, márpedig igen (hisz itt vagy), és úgy érzed, hogy “Végre egy podcast, ahol azzal foglalkoznak a srácok, ami engem érdekel!”, akkor itt az idő, hogy csatlakozz a Patreon különítményünkhöz! Segíts nekünk fedezni az előfizetésekre és a mikrofonokra költött pénzt, hogy életben tartsuk a show-t! 🎙️☕

Ne aggódj: ha nem tudsz támogatni bennünket, a podcast továbbra is ingyenes marad, mint egy baráti ölelés! 💚 Viszont ha támogatsz minket, exkluzív tartalmakkal háláljuk meg, mint például az élő podcast felvétel, ahol bepillantást nyerhetsz a furcsa podcast-készítői rituáléinkba, vagy adások után kötetlen beszélgetés keretében folytathatjuk egymás között! 🤫
Szóval, ha úgy érzed, hogy a világ boldogabb hely lenne egy kis extra podcast-tartalommal, akkor csatlakozz a Patreon-hoz és légy része a küldetésnek! 🌟
Köszönjük, hogy velünk vagy, még akkor is, ha csak a fülhallgatódon keresztül hallgatsz bennünket, és néha elmosolyodsz az adást hallgatva!

Subscribe NOW and get our interactive tutorial!

Sed ut perspiciatis unde omnis iste atus error sit voluptatem accusantium doloremque laudantium, totam rem

Thank you for sending!

We already sent you
link
to interactive tutorial

Please check your email!