Egy új tanulmány látott április 8-án napvilágot az International Journal of Environmental Research and Public Health szakmai folyóiratban. A német kutatók az e-cigaretta gőzének citotoxikus (a sejtekre mérgező) hatását vizsgálták 0 mg-os és 24 mg-os koncentrációjú folyadékokkal, a mérési eredményeiket pedig bátorkodtak összevetni hagyományos cigaretta füstjének kitett mintával is. Habár ez a fajta vizsgálat kellene legyen az alapja minden kísérletnek, alig látni olyan teszteket, ahol tisztességes módon az égetett dohány füstjével vetik össze az elektromos cigaretta gőzét sejt-élettani szempontból.
A kísérlet lefolytatásával akadtak azonban gondok: 200 slukknyi e-pára hatását vetették össze 60 slukknyi dohányfüsttel, de később a kutatók igen helyesen kikorrigálták, normalizálták a mérési eredményeket a végleges megjelentetés előtt. További problémát jelentett, hogy az e-cigarettát tartósan szakaszos üzemben működtették, a 2 másodperces slukkokat 7 másodperces “kifújási” szünet követte, tehát a folyadék a porlasztóban túlmelegedhetett. Ennek ellenére is tisztán látható a kapott adatokból, hogy a sejtek halandósága, károsodása és a sejtekre ható oxidatív stressz sokkal alacsonyabb szintet képviselt az e-cigarettával végzett mintán, mint a hagyományos dohányfüstnek kitett tüdőszöveten. Több esetben az e-cigarettával végzett mérések eredményei nagyon hasonló számokat mutattak, mint a tiszta levegőnek kitett kontrollminta esetén.
Kiegészítés: felvettem a kapcsolatot a tanulmányt vezető kutatóval, aki elmondta, hogy 10 másodperc volt a szünet két slukk között, a 7 másodperces adat a kifújás időtartama volt, ennyi idő alatt fújta ugyanis a laboreszköz pumpája a párát a tüdőszövetre. Habár a szerzők nem értenek velem egyet a túlhevítés kérdésében, a 2 másodperces slukkot túl rövidnek tartom ahhoz, hogy a magas hőmérséklet okozta aldehidképződés kizárható legyen.
A kísérlet eredménye alátámasztja a korábbi mérésienket, ahol hasonló jelleggel vetettük össze a dohányfüst és az e-cigaretta gőzének citotoxikus hatását és a dohányfüst sokkalta károsabbnak mutatkozott. Ezt a német kutatók is megerősítik a tanulmányukban. Ez természetesen annak köszönhető, hogy ők is a dohányfüst hatásait vették alapul.
Sajnos több, mostanában publikált kísérlet esetében a kutatók nem végeztek összehasonlító méréseket dohányfüsttel, így pontatlan, vagy a vizsgálódásunk valós céljához képest teljesen irreleváns eredményeket kaptak, amiből csakis rossz konzekvenciákat lehet levonni. Ez a német tanulmány azonban bebizonyította, hogy a korábbi következtetéseink helyesek, illetve megmutatta, hogy az e-cigaretta kutatás eredményei tökéletesen reprodukálhatók, ha a megfelelő módszertan szerint járnak el.
Szerző: Dr. K. Farsalinos
Forrás:
http://www.ecigarette-research.org/research/index.php/whats-new/whatsnew-2015/198-lung-cytot