A podcast mindenki számára elérhető, de ehhez szükség van minél több olvasónk támogatására. Legyél te is rendszeres támogatónk ide kattintva!


Tudományos bizonyíték – nincs olyan, hogy passzív gőzölés

Egy új, 2014. decemberében a Regulatory Toxicology and Pharmacology (toxikológiai és gyógyszerészeti) című folyóiratban megjelent tanulmány meggyőző adatokkal támasztja alá, hogy az elektromos cigaretták és személyi inhalátorok által kibocsátott gőz nem mérgező. Más szóval, a gőzölés relatíve biztonságos.

A kutatás megállapította, hogy elektronikus inhalátorok által kibocsátott gőz belélegzése körülbelül olyan káros, mint a levegő belélegzése. A vizsgálatban az ártalmas és potenciálisan káros összetevők (HPHC) mennyiségét mérték mind az e-cigaretta gőzében, a hagyományos cigaretta füstjében, a tiszta beltéri levegőhöz viszonyítva.

charts
A mérés során kapott adatok alapján kijelenthető, hogy abban a helyiségben, ahol elektromos cigarettát használtak a levegő összetétele a tiszta levegőjű kontroll szobáéhoz igen hasonló értékeket mutatott, szemben a dohányfüstös mérőhelyiséggel.

Ennél is fontosabb: a tanulmány azt is megállapította, hogy a hagyományos cigaretta füstje 1500-szer nagyobb mennyiségű ártalmas és potenciálisan káros (HPHC) összetevőt tartalmazhat, mint a méltán népszerű elektromos cigaretták végterméke. Az elektronikus cigaretta eszközök, amelyeket a vizsgálat során alkalmaztak az Amerikai Egyesült Államok piacvezető márkája, a Blu és a brit Sky termékei.

Nyolcféle káros méreganyagot mértek, beleértve a kibocsájtott szén-monoxid szintet és nehézfémeket. Annak ellenére, hogy többek szerint az elektromos cigaretta gőzképzése során nehézfémek szabadulnak fel, a mérési adatok szerint az e-cigis helyiség levegője a normál, szennyezetlen levegő minőségéhez hasonlít.


A tanulmány csak a készülékek által kibocsájtott gőz veszélyességére koncentrálódott, biológiai és élettani vizsgálatokat nem végeztek felhasználókon.
Bár ezek az eredmények nem bizonyítják, hogy a gyakorlatban az elektromos cigaretta használata biztonságos, de több területen is ékes cáfolata annak a nyilatkozatnak, amit Kalifornia Állam Egészségügyi Minisztériuma adott ki 2015. januárjában. 
Ezt a nyilatkozatot a fent említett intézmény igazgatója, Dr. Ron Chapman hagyta jóvá és úgy nyilatkozott, hogy “az elektromos cigaretta nem ártalmatlan párát bocsájt ki, hanem az emberi sejtekre veszélyes mérgek keverékét aeroszol formájában”.  Ez az állítás egyszerűen hamis.
(élek a gyanúperrel és feltételezem, hogy a kaliforniai minisztérium semmilyen vizsgálatot nem végzett, csak hasukra ütöttek – a fordító)

A tanulmány adatai minden kétséget kizáróan azt bizonyítják, hogy a villanypárás levegő toxicitása egyenértékű a normál, hétköznapi levegővel.

Forrás:

http://vapeaboutit.com/study-finds-conclusive-evidence-vapor-is-safe/

patreon_below_ad

Ez is érdekelhet

Jó hírek a brit rákkutatóktól

A Cancer Research UK által finanszírozott hosszú távú kutatások egyike került 2017. február 6-án reggel …

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Nem találtál választ? Tedd fel a kérdésed!

You will receive an email when your question will be answered.

+ = Verify Human or Spambot ?

Hűséges Hallgatók Figyelem!

Ha a kedvenc podcastunkat hallgatod, márpedig igen (hisz itt vagy), és úgy érzed, hogy “Végre egy podcast, ahol azzal foglalkoznak a srácok, ami engem érdekel!”, akkor itt az idő, hogy csatlakozz a Patreon különítményünkhöz! Segíts nekünk fedezni az előfizetésekre és a mikrofonokra költött pénzt, hogy életben tartsuk a show-t! 🎙️☕

Ne aggódj: ha nem tudsz támogatni bennünket, a podcast továbbra is ingyenes marad, mint egy baráti ölelés! 💚 Viszont ha támogatsz minket, exkluzív tartalmakkal háláljuk meg, mint például az élő podcast felvétel, ahol bepillantást nyerhetsz a furcsa podcast-készítői rituáléinkba, vagy adások után kötetlen beszélgetés keretében folytathatjuk egymás között! 🤫
Szóval, ha úgy érzed, hogy a világ boldogabb hely lenne egy kis extra podcast-tartalommal, akkor csatlakozz a Patreon-hoz és légy része a küldetésnek! 🌟
Köszönjük, hogy velünk vagy, még akkor is, ha csak a fülhallgatódon keresztül hallgatsz bennünket, és néha elmosolyodsz az adást hallgatva!

Subscribe NOW and get our interactive tutorial!

Sed ut perspiciatis unde omnis iste atus error sit voluptatem accusantium doloremque laudantium, totam rem

Thank you for sending!

We already sent you
link
to interactive tutorial

Please check your email!